Már szombaton bajnok lehet a Loki - ingyen nézhetik meg a meccset a diákok
2012-05-09 - 09:07:37

A Loki három fordulóval a vége előtt nyolc ponttal vezet a Videoton - Győri ETO kettős előtt, így egy győzelemmel bebiztosítaná hatodik bajnoki címét

Az idei szezonban az utolsó előtti hazai mérkőzését játssza a DVSC-TEVA csapata a bajnokságban. A piros-fehérek szombaton 17.30-kor az OTP Bank Liga 28. fordulójában a Pécs együttesét fogadják, és ha nyernek, már bajnokok. A Pécs jelenleg a 9. helyen áll a tabellán, az elmúlt négy mérkőzésén vereséget szenvedett, tehát nem éppen a legjobb formában van, míg a Loki továbbra is veretlen, és a cél, hogy ezt meg is őrizzük. A Loki három fordulóval a vége előtt nyolc ponttal vezet a Videoton - Győri ETO kettős előtt, így egy győzelemmel bebiztosítaná hatodik bajnoki címét. Az MLSZ játékvezető bizottsága a mérkőzés levezetésére Farkas Ádámot jelölte ki, a két asszisztens Kelemen Attila és Varga Gábor lesz. Jó hír az általános és középiskolásoknak: diákigazolványuk felmutatása után ingyen tekinthetik meg ezt a meccset. Ők a vendégszektorban foglalhatnak helyet, de szükség esetén a biztonsági zóna nagy részét is megnyitják számukra. 



További cikkek a témakörből
Az Atlético nyerte az EL-t
2012-05-10 - 09:40:47
A madridiak 2010 után diadalmaskodtak ismét a második számú európai kupasorozatban
Ha jövő héten is nyernek, akkor ismét bajnokok
2012-05-10 - 09:42:28
Győri Audi ETO–FTC 37–33 lett
Babos vesztesen hagyta el a pályát
2012-05-09 - 09:05:44
6:1, 6:1-re kapott ki a Marosi, Vorácová párostól
Nem éltek az eséllyel...
2012-05-09 - 09:04:44
Érd – Siófok 30–32 lett

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu