Brit harc a sóval2008-08-03 - 13:51:21
| Az egészséges étkezésért folytatott kampány jegyében egy brit helyi tanács kisebb lyukszámú sószórókkal látta el körzetében a fish and chips-eseket, azaz a hagyományos panírozott sült halat sült krumplival árusító boltokat, hogy ezzel vegye rá a fogyasztókat kevesebb só fogyasztására. A nyugat-norfolki helyhatóság 450 fontot (csaknem 120 ezer forintot) költött az új, négylyukú sótartókra, amelyeket 39 boltba küldtek szét az eddig használt 17 lyukúak helyett. A tanács azt reméli, ezzel ráveheti a fogyasztókat, hogy ne lépjék túl a brit élelmiszerbiztonsági hivatal szakértői által napi 6 grammban maximált ajánlott sófogyasztást. (A szakemberek szerint csak tavaly 14 ezer korai halált okozott a túlzott sóbevitel.)
A halsütők szövetségének szóvivője üres trükknek nevezte a kezdeményezést, mivel szerinte a vásárlók egyszerűen hosszabb ideig fogják rázni az új sószórót.
Felmérések szerint a britek jelenleg átlagosan napi 9 gramm sót fogyasztanak.
Húsipari cégek eközben arra figyelmeztették a brit élelmiszerbiztonsági ügynökséget (FSA), hogy a bacon- és sonkatermékek további sócsökkentése a botulizmus elterjedéséhez vezethet.
A betegség egy baktérium által termelt toxin okozta mérgezés, amely a nem megfelelően sterilizált élelmiszerek fogyasztása során léphet fel. (Leggyakoribb tünetei: hányinger, hányás, kettőslátás, szorító érzés a torokban.)
A legújabb előírások szerint ugyanis a 100 gramm hústermékre jutó sót 2010-ig 2,13 grammra, majd 2012-ig mindössze 1,75 gramm alá kell szorítani.
A brit szendvicskészítők szövetsége (BSA) ezeket a célmennyiségeket megrázónak tartja. A BSA elnöke, Jim Winship szerint a szendvicsgyártókat máris sok bírálat éri az "unalmas" ízek miatt, amelyekre a sózás minimalizálása miatt kényszerülnek. Nagy-Britanniában évente közel 3 milliárd kész, előrecsomagolt szendvicset adnak el, közel 5 és negyedmilliárd font értékben.
Eközben az egészséges étrend érdekében kampányolók arra bíztatják az FSA-t, hogy álljon ki sócsökkentő pozíciója mellett és ne hagyja ijesztgetni magát az ipari lobbyk által.
(FH)
| Venezuelában tankolnának legszívesebben az európai autósok 2008-08-03 - 14:09:03Mivel a világon az Európai Unióban a legdrágább az üzemanyag a gépjármű-tulajdonosok - ha tehetnék - örömmel tankolnának távol az öreg kontinenstől. Venezuelában például csak 3 eurocentet, vagyis alig 7 forintot kell fizetni 1 liter benzinért.
| | Kate Middleton ultimátumra készül 2008-08-03 - 19:14:08Nem fog mindörökké Vilmos hercegre várni Kate Middleton, szivárogtatták ki a brit Daily Star vasárnapi internetes számában a lány barátai.
| | Afféle világvárosi történet 2008-08-03 - 13:50:21
| | Berlin leghülyébb autósa 2008-08-03 - 13:49:02Összesen egy tucat kocsiban, plusz egy motorkerékpárban tett kárt 2008 eddigi "leghülyébb" berlini autósa. A hétvégén a német fővárosban részegen vezető férfi jogosítványát bevonták.
|
|
|