Látogatható lesz Honecker atombunkere
2008-07-27 - 13:01:39

Új idegenforgalmi látványossággal gazdagodik Németország legkeletibb tartománya, Brandenburg. Augusztustól látogatható lesz a hajdani Német Demokratikus Köztársaság (NDK/DDR) párt és állami vezetői számára 1983-ban átadott atombunker.

Augusztus 2-től, átmenetelig megnyitják a nagyközönség előtt Prendenben az Erich Honecker és legszorosabb munkatársai részére 1978 és 1983 között megépített többszintes atombunkert - adta hírül vasárnap az RBB regionális tévéállomás. Az NDK párt és állami irányítójának - az 1994-ben chilei emigrációban, 82 évesen elhunyt - Honeckernek és vezető kommunista kádereinek negyedszázada átadott, titkos katonai bázisa Berlintől 40 kilométerre északra fekszik.

Az egyelőre csak 3 hónapon át látogatható biztonsági komplexumban idegenvezetők kísérik a hidegháborús korszak kelet-németországi vadhajtásaira kiváncsi turistákat. A szervezők szerint, szeptemberben, októberben számos iskolai diákcsoport is felkeresi majd a prendeni atombunkert. Ez azért is lenne fontos, mert a július végén nyilvánosságra hozott felmérések azt tükrözik, hogy 18 esztendővel a két német állam újraegyesítése után, nagyon kevés valós információjuk van a fiataloknak, a térképekről eltűnt és az NSZK-ba beolvadt hajdani NDK-ról.

(FH)



További cikkek a témakörből
Kerékpártúra a pálinka népszerűsítésére
2008-07-27 - 13:03:10
Két hét alatt, kerékpáron látogtaja végig az ország 37 pálinkafőzdéjét egy oroszlányi férfi. A Pannonhalmáról vasárnap induló 14 napos út célja, hogy a minőségi magyar pálinkák kiválóságára és egyediségére, valamint a kulturált pálinkafogyasztásra irányítsa a figyelmet -tájékoztatták a Független HÍrügynökséget a szervezők.
Csodás megmenekülés: elütette a vonat, felállt, majd továbbment
2008-07-27 - 16:55:38
Felállt, továbbment, és azóta sem találják azt az ausztrál férfit, akit vasárnap reggel ütött el egy vonat Sydney déli részén - jelentette az ausztrál média. A "rejtélyes férfi" esetét, amit a biztonsági kamerák is megörökítettek, a mentőszolgálat szóvivője "csodás megmenekülésként" jellemezte.
Újabb karibi bevetésen Vilmos herceg
2008-07-27 - 13:00:29
Ismét kábítószer-csempészek elleni bevetésen vett részt a katonai kiképzésének aktuális szakaszát a Karib-tengeren töltő Vilmos herceg - közölte a londoni védelmi minisztérium. A 26 éves herceg - aki a második a brit trónöröklési sorban - az Iron Duke nevű vízi járőr fregatton teljesít szolgálatot két hónapon keresztül.
Transzvesztitákat tartóztattak le egy malajziai szépségversenyen
2008-07-27 - 12:58:23
Tizenhat transzvesztitát vettek őrizetbe a malajziai hatóságok, amiért részt vettek egy szépségversenyen - közölte vasárnap a New Sunday Times. A lap szerint az illetőket a Miss Universe Asia 2008 versenyen tartóztatták le az ország északkeleti részén fekvő Kelantan tartományban.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu