Újabb karibi bevetésen Vilmos herceg2008-07-27 - 13:00:29
| Ismét kábítószer-csempészek elleni bevetésen vett részt a katonai kiképzésének aktuális szakaszát a Karib-tengeren töltő Vilmos herceg - közölte a londoni védelmi minisztérium. A 26 éves herceg - aki a második a brit trónöröklési sorban - az Iron Duke nevű vízi járőr fregatton teljesít szolgálatot két hónapon keresztül. A herceg a bevetés idején egy Lynx helikopteren tartózkodott, amely egy, a feltételezések szerint kokaint szállító hajót üldözött. A légi jármű a vadászat során tüzet nyitott a hajóra, amelyről a legénység három tagja a vízbe ugorva próbált menekülni, végül azonban az Iron Duke kihalászta őket a tengerből. A brit védelmi minisztérium szerint a hajó fedélzetén végül nem találtak kábítószert.
A minisztérium közleménye szerint Vilmos herceg szemtanúja volt a lövöldözésnek, ám nem vett részt benne. Az akció után a királyi sarj visszatért a hajóra, ahol folytatta eredeti feladatait az őrségben. A tárca azt is közölte, hogy Károly és Diana fia korábban július 2-án vett részt egy hasonló bevetésen.
A herceg egyébként már a brit hadsereg tisztje, azonban kiképzést kap a katonaság több területén, amelynek eredményeképp főparancsnok válhat belőle. Vilmos a tréning alatt először navigációs és egyéb alapismereteket sajátított el, valamint légi kiképzést kapott. Az elhunyt Diana hercegnő fia - aki nemrég végzett a Sandhurst Akadémián - apja, Károly herceg, nagybátyja, András herceg és nagyapja, Fülöp herceg nyomdokaiba lép, rokonai ugyanis mind szolgáltak a brit haditengerészetnél. Öccse, Harry herceg szintén Sandhurstben végzett, és az év elején az afganisztáni fronton szolgált.
(FH)
| Látogatható lesz Honecker atombunkere 2008-07-27 - 13:01:39Új idegenforgalmi látványossággal gazdagodik Németország legkeletibb tartománya, Brandenburg. Augusztustól látogatható lesz a hajdani Német Demokratikus Köztársaság (NDK/DDR) párt és állami vezetői számára 1983-ban átadott atombunker.
| | Kerékpártúra a pálinka népszerűsítésére 2008-07-27 - 13:03:10Két hét alatt, kerékpáron látogtaja végig az ország 37 pálinkafőzdéjét egy oroszlányi férfi. A Pannonhalmáról vasárnap induló 14 napos út célja, hogy a minőségi magyar pálinkák kiválóságára és egyediségére, valamint a kulturált pálinkafogyasztásra irányítsa a figyelmet -tájékoztatták a Független HÍrügynökséget a szervezők.
| | Transzvesztitákat tartóztattak le egy malajziai szépségversenyen 2008-07-27 - 12:58:23Tizenhat transzvesztitát vettek őrizetbe a malajziai hatóságok, amiért részt vettek egy szépségversenyen - közölte vasárnap a New Sunday Times. A lap szerint az illetőket a Miss Universe Asia 2008 versenyen tartóztatták le az ország északkeleti részén fekvő Kelantan tartományban.
| | Tíz hónapig vezetett utasszállító gépeket az álpilóta 2008-07-27 - 12:57:54A Sri Lanka-i rendőrség őrizetbe vett vasárnap egy német állampolgárt, aki a gyanú szerint hamis dokumentumokat használt, amikor pilótaállásra jelentkezett az ország nemzeti légitársaságánál.
|
|
|