Transzvesztitákat tartóztattak le egy malajziai szépségversenyen2008-07-27 - 12:58:23
| Tizenhat transzvesztitát vettek őrizetbe a malajziai hatóságok, amiért részt vettek egy szépségversenyen - közölte vasárnap a New Sunday Times. A lap szerint az illetőket a Miss Universe Asia 2008 versenyen tartóztatták le az ország északkeleti részén fekvő Kelantan tartományban. Mohamad Abdul Aziz, a tartomány egyik rendőrségi elöljárója szerint a 16 letartóztatott 20 és 30 év közötti fiatal, akik közül néhányan tradicionális malajziai viseletben, míg mások estélyi ruhában jelentek meg a rendezvényen. A probléma csak az volt, hogy férfi létükre női öltözetekben.
A tisztviselő szerint további ötven transzvesztita, akik szintén szerettek volna részt venni a megmérettetésen, végül elmenekült a letartóztatás elől. Az illetékes szerint az őrizetbe vettek vétettek az iszlám sarija ellen, amikor "úgy öltözködtek és viselkedtek, mint a nők". Mint mondta, ha bűnösnek találják őket, akár hathónapos elzárást is kaphatnak.
Kelantan egyébként az ország leginkább konzervatívnak tartott tartományának számít, amelynek népessége elsősorban maláj muzulmánokból áll, de jelentős számú kínai és indiai kisebbség is él ott. A helyi elöljárók legutóbb akkor irányították a figyelmet a tartományra, amikor megtiltották a muzulmán nőknek, hogy fényes rúzst és magas sarkú cipőt viseljenek a munkahelyeiken, korábban pedig rendeletet alkottak arról, hogy a boltokban nem állhatnak egy sorba a női és férfi vásárlók.
(FH)
| Újabb karibi bevetésen Vilmos herceg 2008-07-27 - 13:00:29Ismét kábítószer-csempészek elleni bevetésen vett részt a katonai kiképzésének aktuális szakaszát a Karib-tengeren töltő Vilmos herceg - közölte a londoni védelmi minisztérium. A 26 éves herceg - aki a második a brit trónöröklési sorban - az Iron Duke nevű vízi járőr fregatton teljesít szolgálatot két hónapon keresztül.
| | Látogatható lesz Honecker atombunkere 2008-07-27 - 13:01:39Új idegenforgalmi látványossággal gazdagodik Németország legkeletibb tartománya, Brandenburg. Augusztustól látogatható lesz a hajdani Német Demokratikus Köztársaság (NDK/DDR) párt és állami vezetői számára 1983-ban átadott atombunker.
| | Tíz hónapig vezetett utasszállító gépeket az álpilóta 2008-07-27 - 12:57:54A Sri Lanka-i rendőrség őrizetbe vett vasárnap egy német állampolgárt, aki a gyanú szerint hamis dokumentumokat használt, amikor pilótaállásra jelentkezett az ország nemzeti légitársaságánál.
| | Kazamata-takarító diákok a füleki várban 2008-07-27 - 12:57:14Társadalmi munkában takarították a füleki vár kazamatáit magyarországi és szlovákiai diákok egy héten át. A munkálatok különös odafigyelést igényeltek, vigyázni kellett egyebek közt arra, nehogy a műemléki vár románkori falrészeit kilazítsák.
|
|
|