Megtalálták az agy kalandközpontját2008-06-27 - 19:26:12
| Brit tudósok felfedezték az agy kalandvágyó központjának pontos helyét, derült ki a Neuron című agykutatással foglalkozó szaklap csütörtöki internetes számából. Fejlett vizsgálati módszerekkkel sikerült megtalálni azt az agy "primitív" részében elhelyezkedő csomópontot, ami akkor lesz aktív, ha valaki az ismeretlen megoldásokat választja.
A University College of London kutatói szerint ez arra utal, hogy szerencsét próbálni olyan ősi emberi tulajdonság, amely komoly előnyt jelenthetett az evolúció során.
A tesztek során az önkénteseknek egy sor olyan képes kártyát mutattak, amelyet már láttak korábban is. Minden képpel különböző nagyságú jutalomhoz lehetett jutni, és ki lehetett következtetni, melyik képkombinációval jár a legnagyobb nyeremény.
Amikor ismeretlen kártyákkal egészítették ki a játékot, a tesztelők gyakrabban próbáltak szerencsét és húztak új kártyát, mint ahányszor a biztonságos megoldást, azaz a már ismert képeket választották volna.
A játékosokat eközben fMRI készülékkel vizsgálták, amely a véráramlást méri az agyban és megmutatja, mely részek a legaktívabbak. A váratlan döntéseket hozók fejében a striatum ventrális része "gyulladt fel", azaz vált a legaktívabbá. Ez az agy fejlődésért felelős területén található.
Mint a kutatást vezető Bianca Wittman elmondta, "ismeretlen megoldásokat választani egy alapvető magatartási hajlam, amely emberekre és állatokra egyaránt jellemző. Azért van értelme szerencsét próbálni (az ismeretlen megoldásokat választani), mert azok hosszú távon előnyösebbek lehetnek."
Például egy banánt evő majom, amely más élelmet választ a dzsungel másik táján, lehet hogy sokkal táplálóbb ennivalóhoz jut.
A kutatók szerint az új megoldásokat választása olyan vegyianyagokat bocsát ki az agyba, mint a jókedvért felelős dopamin, ami valószinűvé teszi, hogy a jövőben is könnyebben vágunk kalandba.
Nathaniel Daw, a New York University profeszora szerint azonban komoly mellékhatásai is vannak a szerencsét próbálásnak: az embereknél az újdonság keresése szerepet játszhat a szerencsejáték- vagy a kábítószerfüggőségnek, mivel mindkettőt a dopamin-kibocsátó központ rossz működése okozhatja.
(FH)
| Hőgutát kaphatnak a háziállatok is a nagy melegben 2008-06-30 - 09:46:08
| | Szávay délután egytől lép pályára 2008-07-01 - 11:42:14
| | Munkatapasztalat és nyelvtudás kell az elhelyezkedéshez 2008-06-27 - 19:25:38A műszaki és a gazdasági diplomával a legkönnyebb elhelyezkedni. Az álláshirdetések csaknem kétharmada ugyanis ilyen végzettségűeknek szól. Tízből hat esetben elvárás a nyelvtudás és a munkatapasztalat- derül ki az Educatio Kht. és az Universitas Press Felsőoktatás-kutató Műhely kutatásából, melyben 5100 álláshirdetést elemeztek.
| | Elbutulunk az ételfestékektől? 2008-06-27 - 19:23:58Tanulási és koncentrációs zavart, valamint hiperaktivitást okoz gyermekeknél egy, az édességekben, üdítőitalokban, tejdesszertekben gyakran előforduló élelmiszer-színezék. Hegyi Gyula európai parlamenti képviselő szerint a gyakorlatban is érvényt kell szerezni az EU elővigyázatossági elvének, és nem szabad kockázatos anyagot élelmiszerben használni.
|
|
|