Utolsó munkanapját tölti a Microsoftnál Bill Gates2008-06-27 - 19:18:02
| Visszavonul a világ egyik leggazdagabb embere: Bill Gates bejelentette, hogy június 27-én, pénteken lesz az utolsó munkanapja a Microsoftnál, a világ legnagyobb szoftvergyártó cégénél. A személyi számítógépen futó alkalmazások atyjának tekintett Gates a jövőben a jótékonysági munkának szenteli idejét és energiáját. Egy seattle-i ügyvéd fiaként napvilágot látott Gates 13 évesen programozta első számítógépét. A most 52 éves férfi álma akkor az volt, hogy egy napon minden otthonban személyi számítógépek állnak majd az asztalon. Az elképzelés negyven évvel ezelőtt igen merésznek tűnt, mára azonban a fejlett világban megvalósulni látszik.
A Harvardon is tanult programozó 1975-ben egy új-mexikói garázsban indította útjára gyerekkori barátjával, Paul Allennel a Microsoftot, amely mára a világ legnagyobb szoftvercégévé nőtte ki magát. A cég számára az áttörést az 1980-as év hozta, amikor az IBM személyi számítógépekre való operációs rendszert rendelt tőlük. Az elkészült szoftver később MS-DOS néven vált közismertté.
Újabb öt év elteltével a cég már a Microsoft Windows névre keresztelt operációs rendszer kereskedelmi forgalomra tervezett változatával állt elő. Ennek sikere - mára a személyi számítógépek kilencven százalékán Windows rendszer fut - is hozzájárult ahhoz, hogy két évvel később az akkor 31 éves Gates a világ legfiatalabb önerőből sikeres milliárdosa lett. A sokak által zseninek tartott programozó hosszú évekig magáénak tudhatta a világ leggazdagabb embere címet, mára azonban be kell érnie a harmadik hellyel, ugyanis a befektető Warren Buffet és a mexikói távközlési iparmágnás Carlos Slim megelőzte a listán.
De ez talán nem is érdekli annyira a Microsoft atyját - cégét elhagyva ugyanis mostantól kizárólag jótékonysági munkájával foglalkozik, azaz a 37 milliárd dolláros forrásból gazdálkodó, a feleségével együtt életre hívott Bill és Melinda Gates Alapítvány ügyeit intézi majd. Az alapítvány fő célja a fejlődő országok egészségügyi rendszerének fejlesztése és az itt élő éhező emberek támogatása.
(FH)
| Kéthónapos börtön vár Depardieu fiára 2008-06-27 - 19:23:10Ittas vezetésért kéthónapos börtönbüntetésre ítélte egy versailles-i bíróság Gerard Depardieu fiát. A 37 éves Guillaume Depardieu, aki maga is színész, nem jelent meg a bíróságon az ítélethirdetésen. Ügyvédje annyit közölt: fellebbeznek a döntés ellen.
| | Elbutulunk az ételfestékektől? 2008-06-27 - 19:23:58Tanulási és koncentrációs zavart, valamint hiperaktivitást okoz gyermekeknél egy, az édességekben, üdítőitalokban, tejdesszertekben gyakran előforduló élelmiszer-színezék. Hegyi Gyula európai parlamenti képviselő szerint a gyakorlatban is érvényt kell szerezni az EU elővigyázatossági elvének, és nem szabad kockázatos anyagot élelmiszerben használni.
| | Drága a benzin: felgyújtotta autóját 2008-06-27 - 19:16:01A turistaszezon küszöbén, immáron menetrendszerűen az egekbe szökik az üzemanyag ára Németországban. Egy állástalan bajor férfi tiltakozásul lángba borította gépkocsiját.
| | Új Batman-film: Heath Ledger emlékére 2008-06-27 - 19:15:02A januárban elhunyt fiatal színész, Heath Ledger emlékének ajánlják az új Batman-filmet - közölte pénteken a BBC brit közszolgálati média internetes oldalán. "A sötét lovag" volt Ledger utolsó befejezett filmje. A színész Joker szerepét játszotta az alkotásban, a rendező szerint lenyűgözően.
|
|
|