Mikrochipek és állatvédelmi rendőrség a kóbor kutya-jelenség ellen
2008-05-11 - 14:21:29

Azonosítható kutyák és gazdák, hatékony "állatvédelmi rendőrség", átlátható sintértelepek - a többi között ilyen megoldásokat javasol a kóbor kutyák problémáinak kezelésére a Mancs-Rancs. Az állatvédő szervezet szerint az is részmegoldás lehetne, ha az arra alkalmas kidobott állatokat terápiás kutyákká képeznék ki.

Országos kezdeményezést indítana a kóbor kutya-jelenség megoldására a Mancs-Rancs Állatmentő Alapítvány. Sterk Éva, a civil szervezet vezetője a Független Hírügynökségnek elmondta: elsőként kötelezővé tennék a kutyák mikrochip megjelölését. Jelenleg ugyanis lehetetlen megtalálni a felelőst, így azonban kiderülne, melyik négylábú miért került utcára. Az egyik elképzelés szerint büntethető lenne az, aki 24 órán belül nem jelenti be a kutyája eltűnését, és a hazaszállításért is fizetni kellene. Ehhez azonban együttműködő hatóságra lenne szükség, amely valóban el is indítaná a szabálysértési eljárást -tette hozzá.

Az állatvédő szervezet vezetője rendkívül fontosnak tartaná a sintértelepek szabályozását is. A legtöbb telep magántulajdonban van, így nem tudni, hogy a befogott állatok mennyien vannak és milyen körülmények között élnek. Sterk Éva szerint követhetővé kellene tenni az állatvédők számára a többi között a szaporulat szabályozását is, hiszen - ahogyan fogalmazott - a profitorientált, vállalkozóként dolgozó gyepmestereknek az az érdekük, hogy a jövőben is legyenek kóbor kutyák, míg az állatvédők ennek éppen az ellenkezőjét, az ivartalanítás széleskörű elterjedését szeretnék elérni. A cél az lenne, hogy a sintéreket fokozatosan váltsák fel az állatvédők, és a gyepmesterek csak megbízásos alapon segítsenek be a munkákba.

A civilek hasznosnak tartanák az "állatvédelmi rendőrség" létrehozását is, mert úgy érzik, hogy az állatvédelmi törvénynek most nincs valódi végrehajtó szerve. Ez is a rendőrség hatáskörébe tartozik, de a testület leterhelt, sem idejük, sem emberük nincs arra, hogy például egy láncra vert, kiéheztetett kutyát megmentsenek- véli Sterk Éva.

A Mancs-Rancs vezetője azt is jó ötletnek tartaná, ha az arra alkalmas ebeket terápiás kutyaként alkalmaznák idősek, betegek, fogyatékossággal élők mellett. Az ilyen feladatok ellátására ugyanis a keverék kutyák is alkalmasak lehetnek. Erre már van is példa, hiszen a Mancs-Rancs egyik utcáról megmentett kóbor kutyája is kapott ilyen kiképzést - tette hozzá az alapítvány vezetője.

A Mancs-Rancs Állatmentő Alapítványról bővebben a www.mancsrancs.hu honlapon lehet olvasni.



További cikkek a témakörből
A hatos lottó nyerőszámai + Nyeremények
2008-05-11 - 19:04:23

Bajnok a Győr!
2008-05-12 - 09:05:07

Harry kedvese átváltozik
2008-05-11 - 14:20:52
Chelsy Davy, Harry herceg 23 éves barátnője stílust vált, miután kiderült, hogy a miniszoknyás diáklányt jövő héten, Peter Philips herceg esküvőjén mutatják be hivatalosan II. Erzsébet brit uralkodónak.
SMS-sel Mianmarért - a UNICEF felhívása
2008-05-11 - 14:20:22
Segítséget és támogatást kér a UNICEF a mianmari katasztrófa áldozatainak megsegítéséhez. Az ázsiai országban az emberek 90 százaléka napi 1 dollárnál kevesebből él, és minden harmadik gyerek alultáplált.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu