Harminc éves a spam
2008-05-04 - 19:26:11

Harmincadik születésnapját ünneplte szombaton az email-fiókok legnagyobb ellensége a spam, a kéretlen, "szemét" email. Míg az első spamet mindössze négyszáz ember kapta meg, ma már a naponta elküldött százmilliárd email nyolcvan százaléka számít spamnek.

Az első spam-et 1978 május harmadikán küldte el a már nem létező DEC számítástechnikai cég négyszáz, az Egyesült Államok nyugati partján élő embernek. Az Internet elődjének számító, Arpaneten keresztül elküld levél a cég egy új termékét bemutató prezentációra hívta a ma már történelminek számító email címzettjeit, akik közül többen már akkor panaszkodtak a kéretlen reklámlevél ellen.

A kilencvenes évek elején egyre jobban terjedő, tömegesen szétküldött hirdetés-emaileket 1993-ban nevezték el spamnak, a legendás a brit humoristacsapat a Monty Phython egyik jelenete után. A szkeccs egy étteremben játszódik, ahol minden ételt spammel, azaz löncshússal adnak, és az éppen ott étkező vikingek ezt "Spam!, Spam!, Spam!, Spam!" skandálással fogadják, nem kicsit idegesítve az éppen rendelni akaró vendégeket.

A statisztikák szerint harminc évvel az első spam után a neten keresztül elküldött levelek 80-85 százaléka "szemét", amiben fogyasztószereket, hamis Rolexeket, vagy egy bizonyos férfi testrész megnövelésére szolgáló csodaszereket próbálnak a gyanútlan emberekre rásózni, vagy olyan személyes adatokat megszerezni, mint a számlaszámuk. Az FBI adatai szerint 2007-ben az internetes csalások 75 százalékában spammel sikerült átverni az embereket.

Az első spam-et, és néhány arra született reakciót az alábbi linkre kattintva lehet megnézni. http://www.templetons.com/brad/spamreact.html#msg

(FH)




További cikkek a témakörből
"Hamisítvány a Hendrix-szexvideó"
2008-05-04 - 19:30:29
Hamisítványnak nevezik pénteki közleményükben az úgynevezett Jimi Hendrix-szexvideót a néhai amerikai gitáros örökségét kezelő alapítvány, az Experience Hendrix vezetői.
Ismét bajnok a Real!
2008-05-05 - 09:37:29

Madár kényszerített földre egy Boeing 737-est
2008-05-04 - 19:19:56
Kényszerleszállást hajtott végre egy Boeing 737-es utasszállító gép a csehországi Brünnben (Brnoban), mert egy madár került az egyik motorjába. A vészlandolás közben a gép egy denevért is elütött.
Mel Gibson újra a filmvásznon
2008-04-30 - 10:31:56
Hat év kihagyás után ismét a kamerák elé áll Mel Gibson - írja keddi számában a Variety című filmes szaklap.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu