"Halálra éheztetnek a börtönben, már csak 140 kiló vagyok"
2008-04-28 - 22:15:03

Panaszt emelt felügyelői ellen egy amerikai rab, állítása szerint ugyanis azért fogyott le csaknem 47 kilót, mert nem kapott eleget enni.

Broderick Lloyd Laswell 187 kilósan került be az egyik arkansasi börtönbe, ahol előzetes letartóztatását tölti. Gyilkosság vádjával indult ellene eljárást, a bíróság azonban még nem mondta ki rá az ítéletet.

A férfi nyolc hónap alatt 47 kilót fogyott, már csak 140 kilós. Állítása szerint azonban mindezt nem a testedzésnek, hanem a szegényes kosztnak köszönheti.

A fogvatartott most panaszt emelt felettesei ellen, mert szerinte halálra éheztetik. Azt mondta, annyi ennivalót kap, hogy az étkezések után egy órával már kilyukad a gyomra.

Arra is panaszkodott, hogy amikor edzésre küldik, alig képes elvégezni a gyakorlatokat, mert semmi ereje nincs.

A börtön működtetői mindezt cáfolják, állításuk szerint a rabok naponta 3000 kalóriát tartalmazó ételmennyiséget kapnak, többet, mint amennyire egy felnőtt embernek szüksége van.

(IR)



További cikkek a témakörből
Egymillió fontot érhet a szülőknek az eltűnt kislány története
2008-04-28 - 22:15:51
Két könyv is megjelenhet a Portugáliában közel egy éve eltűnt brit kislányról. Madeleine McCann szülei és az ügy korábbi nyomozója is könyv formában adná ki saját álláspontját az ügyről.
Julia, a szagos nő
2008-04-28 - 22:17:41
A sztárok néha meghökkentő szépségápolási trükkökkel óvják külsejüket. Julia Roberts ezen a téren is hű díva mivoltához. A napokban ugyanis arról mesélt az egyik talkshow-ban, hogy utálja a dezodorokat, ezért nem is használ.
Szendvicsrekord Ukrajnában
2008-04-28 - 11:17:02
Hatalmas szendvicset készítettek ukrajnai diákok az ortodox húsvét alkalmából. A gigantikus harapnivaló ötven méter hosszú volt. Az egyetemisták azt is kiszámolták, hogy a rekorder szendvics egy jókora szoba alapterületének felel meg a maga 25 négyzetméteres nagyságával.
Mourinhonak már hiányzik a foci!
2008-04-28 - 09:28:02


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu