Nem tesz jót a fiúknak a koedukált iskola
2008-04-27 - 16:00:35

Jobban tennék, ha nem járnának a lányokkal egy osztályba a brit alsós fiúk, derült ki a bristoli egyetem kutatóinak felméréséből.

Mint az Observer című brit vasárnapi lap megtudta, a fiúk eredményei angolból például lényegesen jobbak, ha csak kevés lány van asz osztályukban. A bristoli tudósok az összes brit iskolából gyűjtöttek adatokat felmérésükhöz, melyből kiderült, hogy a fiúk tanulmányi átlaga a lányok számának növekedésével fordítottan arányos.

A kutatást vezető Steven Proud szerint hasznos lenne, ha a fiúk egynemű osztályokban tanulhatnának. A tudós azzal érvel, hogy mivel a lányok általában jobbak például angolból, gyorsabban válaszolják meg a kérdéseket és magabiztosabbak az órákon, míg a fiúk "elbújnak a hátuk mögött".

A brit iskolaigazgatók szövetségének elnöke, Mick Brookes egyetért a tanulmány következtetéseivel, bár szerinte inkább az angol (irodalom) esetleges női egyoldalúságát kellene helyes mederbe terelni.

A szülők eközben arra szólítanak fel, hogya tanárok kapjanak megfelelő kiképzést, hogyan kell bánniuk a túlnyomó többségükben egynemű osztályokkal.

Alan Smithers, a Buckingham-i egyetem professzora szerint csak 15 százalékban függ a teljesítmény az olyan tényezőktől, mint az osztályok nemi összetétele, a többi általában képességen és otthoni háttéren is múlik.

(FH)



További cikkek a témakörből
Gondozó neveli a pingvinfiókákat
2008-04-27 - 16:01:14
Sok pingvin született a Nyíregyházi Állatparkban, így egy gondozónő nevel fel két fiókát. Azért döntöttek így, mert az erősebb pingvinek képesek elenni a gyengébbek elől a heringeket a fészekben. Így a picik akár el is pusztulhatnak. A gondozónő egyébként már tapasztalt pótanya, tavaly is felnevelt egy pingvinfiókát.
Megérett a cserére az egyházi hét főbűn
2008-04-27 - 16:02:22

A Ugly Betty - Címlapsztori idén is megkapta a legnagyobb amerikai melegszervezet elismerését
2008-04-27 - 15:59:51

Igazi gyepen fociznak majd a döntőben
2008-04-26 - 08:41:31


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu