Befejezte szereplését Key Biscayne-ben a világranglistán 18. helyezett Szávay Ágnes. A magyar teniszező egyesben már korábban búcsúzott, ma hajnalban pedig párosban is kiesett, miután Szafiával az oldalán vereséget szenvedtek a cseh-ausztrál párostól, az eredmény 6:2, 6:3 lett.
Ma két negyeddöntős párharc első mérkőzéseivel folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája. Pályára lép a Schalke 04 a Barcelona ellen 20.45-kor, illetve a Roma-Manchester United összecsapásra is 20:45-kor kerül sor.
Csaknem másfélezer fős biztonsági személyzet ügyel a rendre ma az AS Roma-Manchester United labdarúgó Bajnokok Ligája-negyeddöntő első mérkőzésén, az olasz fővárosban. A létesítmény környékén 1400 csendőr, fegyveres finánc és rendőr próbálja majd megakadályozni, hogy a túlfűtött hangulatban a két ellentábor egymás torkának essen. Róma belvárosában és az aréna környékén reggel 9-től 23 óráig tilos az alkoholtartalmú italok árusítása, és üveges üdítőt sem lehet eladni. Az olasz rendőrök végig szoros kapcsolatban lesznek brit kollégáikkal, tekintettel arra, hogy a meccs a kiemelten veszélyes kategóriába tartozik.