Az ima gyógyít?2008-03-29 - 15:42:49
| Wisconsin államban meghalt egy 11 éves kislány, mert a szülei imádkoztak ahelyett, hogy elvitték volna orvoshoz. A helyi rendőrség nyomozást kezdett az ügyben, mivel a kislánynak gyógyítható cukorbetegsége volt, tehát az orvosok megmenthették volna az életét. A kislány egy hónapja volt beteg, és olyan tünetei voltak, mint émelygés, hányás, nagyfokú szomjúság, étvágytalanság és gyengeség. A boncolás eredménye szerint diabetikus ketoacidózisba halt bele, vagyis abba, hogy a szervezetében túl kevés volt az inzulin.
A szülők elmondták, hogy a Bibliában hisznek, s hogy szerintük a gyógyulást Istentől származik, de nem tartoznak egyetlen hivatalos egyházi vagy vallási közösséghez sem. Sőt, mint mondták, nem vallási fanatikusok, és semmi kifogásuk az orvosokkal szemben.
Az utolsó két napon a kislány állapota feltűnően súlyos lett, de a szülők szorgalmasan imádkoztak, és úgy látták, hogy az ima segít, és a kislány kezd jobban lenni.
Amikor a kislány légzése leállt, az apa - egykori rendőr - azonnal megpróbálta újraéleszteni, majd más családtagok kihívták a mentőket, de a kislányt hiába szállították kórházba, már nem lehetett megmenteni.
(HE)
| "Mesterlövészállás napi 5 ezer euróért kiadó" 2008-03-29 - 15:43:41Egy bukaresti férfinak annyira elege lett a jövő heti NATO-csúcsot megelőző szigorú biztonsági intézkedésekből, hogy meghirdette erkélyét merénylők számára.
| | "Butábbak lennénk, mint egy papagáj?" 2008-03-30 - 10:58:55Egy papagájjal kelnek versenyre az emberek, és saját intelligenciájukban kezdenek kételkedni: Ten, a tokiói Botanikus Kert arapapagája naponta tucatszor is bizonyítja, hogy egy ördöglakat kibogozásához neki fél perc elég, míg a legtöbb embernek egy óra kell hozzá.
| | Megrendezik a Bolondok Olimpiáját 2008-03-29 - 15:42:11Első ízben rendezik meg a Bolondok Olimpiáját Oroszországban - a rendezvényre szombaton kerül sor Rjazanyban.
| | A Hold, mint a végső nyughely 2008-03-29 - 15:41:01Jövőre már a Holdat is választhatják végső nyughelyül azok, akik a Földön kívül szeretnék elhelyezni földi maradványaikat - írta szombaton az AFP francia hírügynökség. Az amerikai cég szolgáltatását igénybe vevő embereknek tízezer dollárjába kerül egy gramm hamu Holdra juttatása.
|
|
|