A Hold, mint a végső nyughely
2008-03-29 - 15:41:01

Jövőre már a Holdat is választhatják végső nyughelyül azok, akik a Földön kívül szeretnék elhelyezni földi maradványaikat - írta szombaton az AFP francia hírügynökség. Az amerikai cég szolgáltatását igénybe vevő embereknek tízezer dollárjába kerül egy gramm hamu Holdra juttatása.

A Celestis Inc nevű vállalat a terveik szerint 2009-ben kezdi meg a Holdon temetést két másik céggel együttműködve. A haláluk után a Holdra vágyó emberek hamvait tartalmazó kapszulákat egy leszállóegységben helyeznék el, ami Holdat érés után közös kriptaként őrizné a vállalkozó kedvű emberek földi maradványait.

A cég egy gramm hamu Holdra juttatásáért tízezer dollárt kér, míg pároknak 30 ezer dollárért már 14 grammot visznek fel. Egy gramm hamu nagyjából egy százaléka annak, ami a halott hamvasztása után megmarad.

A Celestis egy amerikai és egy brit székhelyű céggel együttműködve kínálja majd szolgáltatását, amelyek versenyben vannak a harmincmillió dolláros Google X Prize-ért. Az internetes cég húszmillió dollárt ajánlott fel annak, aki képes a Holdra juttatni egy magánjárművet, aminek ötszáz métert kell megtennie a Hold felszínén, és képes videofelvételt küldeni a Földre. További feladatokért újabb milliók járnak.

(FH)



További cikkek a témakörből
Megrendezik a Bolondok Olimpiáját
2008-03-29 - 15:42:11
Első ízben rendezik meg a Bolondok Olimpiáját Oroszországban - a rendezvényre szombaton kerül sor Rjazanyban.
Az ima gyógyít?
2008-03-29 - 15:42:49
Wisconsin államban meghalt egy 11 éves kislány, mert a szülei imádkoztak ahelyett, hogy elvitték volna orvoshoz. A helyi rendőrség nyomozást kezdett az ügyben, mivel a kislánynak gyógyítható cukorbetegsége volt, tehát az orvosok megmenthették volna az életét.
Szávay lett az év felfedezettje!
2008-03-28 - 11:14:06

Sport
2008-03-28 - 11:11:11


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu