Túl erős volt a kézfogás- lecsukták2008-02-10 - 12:58:15
| Testi sértéssel vádolnak egy floridai ügyvédnőt, mert túl erősen rázta meg egy kollégája kezét - közölte a BBC brit közszolgálati média internetes oldalán vasárnap. Egy bírósági forrás szerint a jogász kézfogása olyan hevesre sikerült, hogy majdnem kitépte a másik ügyvédnő karját. Egy bírósági tisztviselő szerint Kathy Brewer Rentas hirtelen felfelé, majd lefelé rántotta a másik jogász kezét, végül a föld felé szorította, amitől az ügyvédnő majdnem elesett. Az eset előtt Jennifer Keane sikeresen képviselte a vádat kolleganője férje ellen. Anthony Rentast azzal vádolták, hogy a próbaidő alatt megszegte a feltételes szabadlábra helyezésének előírásait. A férfit korábban kokainárusításért ítélték el, most pedig 90 nap házi őrizet a büntetése. A tárgyalás után Mrs. Brewer Rentas ragaszkodott ahhoz, hogy kezet foghasson a vád képviselőjével.
A vádló Keene szóvivője azt mondta, egy szövetségi tisztviselő megtámadása súlyos vétség, és ezt az ügyvédnőnek is tudnia kellett volna. Mrs. Brewer Rentast egy éjszakára magánzárkába csukták, de pénteken 100 ezer dollár óvadék ellenében szabadon engedték. A feltételekhez tartozik azonban, hogy nem mehet kolleganője közelébe. Ha elítélik, akár egy év letöltendő börtönbüntetést is kaphat a támadó, aki egyébként azt állítja, hogy nem akarta bántani munkatársát.
(FH)
| A pápa a "macsó mentalitás" ellen 2008-02-10 - 13:01:26XVI. Benedek pápa szombaton elítélte a "macsó mentalitást", ami erőszakhoz, és a nőkkel szembeni diszkriminációhoz vezet néhány kultúrában. A katolikus egyházfő ugyanakkor megjegyezte, hogy vannak természetes különbségek a két nem között.
| | Paris cipőket tervez 2008-02-10 - 13:02:25Paris Hilton saját cipőkollekcióval rukkolt elő. A bemutató magyar idő szerint szombat hajnalban volt, Los Angelesben. A szőke botrányhősnő azt mondta: "Imádom a lábbeliket és mindig is akartam egy saját cipőmárkát". Paris Hilton szerint egy Paris-féle magassarkúkban áttáncolt éjszaka után biztosan nem fog fájni a bulizók lába.
| | Útnak indult az Atlantis 2008-02-08 - 09:43:51
| | Ma lehet torkoskodni! 2008-02-07 - 11:46:26
|
|
|