Szalmabálák mögött építgette kastélyát
2008-01-27 - 13:14:47

Lerombolásra ítéltek egy kastélyt Nagy-Britanniában, miután tulajdonosa titokban húzta föl egy hatalmas szénabála mögött, adta hírül a Skynews brit hírtelevízió és több brit lap is. A férfi négy évig lakott családjával a titkos építményben, ahonnan szerinte most már nem rakhatják ki. Egy brit törvényre hivatkozik, amely ennyi idő után már lehetővé teszi, hogy megmaradjon az építési engedély nélkül emelt kastély.

Az 59 éves Robert Fidler tíz even át több ízben folyamodott építési engedélyért a hatóságokhoz, hogy Salfordban lévő földjén egy tehénistálló helyére lakóépületet húzhasson föl. Kérését minduntalan elutasították, arra hivatkozva, hogy birtoka zöldövezetben fekszik.

Fidler aztán felhúzott egy többszáz bálából álló szalmaépítményt, és amögött kezdte meg Tudor-korabeli stílusú kastélyának építését bástyákkal, tornyocskákkal, sőt egy ágyúval is. A két éven át tartó munkálatokra 50 ezer fontot (több mint 17 millió forintot) költött. 2002-ben költözött be feleségével és fiával.

2006-ban úgy döntött, hogy elég a rejtőzködésből. A megrökönyödött szomszédok pedig tanúi voltak, amint egy ház hirtelen kinő a földből. Ezt azonnal jelentették a hatóságoknak. Fidler 2007 márciusában kapta kézhez a döntést, hogy rombolja le az épületet és állítsa vissza a területet eredeti állapotába.

A férfi szerint azonban a brit törvények világosan kimondják, hogy ha egy építési engedély nélkül emelt házban négy évig laknak, akkor az már védettséget élvez, lerombolni és az ott élőket kilakoltatni nem lehet.



További cikkek a témakörből
Felénk zuhan a műhold!
2008-01-29 - 09:21:31

Hétezer éves város romjaira bukkantak Egyiptomban
2008-01-31 - 09:49:35

Töröcsik Mari kapta a Páger Antal-díjat
2008-01-27 - 13:12:13
Töröcsik Mari kapta idén a Páger Antal-díjat; a kétszeres Jászai- és Kossuth-díjas, kiváló és érdemes művész, a Nemzet Színésze vasárnap vehette át a makói önkormányzat elismerését a Maros-parti városban.
Még nem tudják, hol csapódik be a kémműhold
2008-01-27 - 13:09:14
Működésképtelenné vált és letért pályájáról egy nagyobb amerikai kémműhold, amely szakértők szerint február végén vagy márciusban csapódik be a Földön.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu