Milliókba kerülnek a parlamentnek a galambok2008-01-06 - 13:56:44
| Évente 8000 fontjába (2,7 millió forintjába) kerülnek a galambok a skót parlamentnek: ennyit költenek a madárürülék elpucolására, miután a szárnyasok távoltartása érdekében hozott intézkedések hatástalannak bizonyultak. Semmilyen módszer nem használ, képtelenség távol tartani a galambokat a skót parlamenttől. A madarak annyira elszemtelenedtek, hogy két párosodni készülő galamb egyenesen az egyik irodába repült be szerelmi légyottra.
Egyetlen lehetőség maradt: elpucolni a madárürüléket. Mint kiderült, az elmúlt három évben összesen 24 ezer fontot költöttek erre - messze a legtöbbet abból a 35 ezer fontból, amely a kártevőirtásra négy év alatt jut Skóciában.
Ennél többe kerültek a hiábavaló próbálkozások. Tavaly áprilisban például ötezer fontért szereltek fel galambelhárító kampókat az épület homlokzatán, a madarak mégis megtalálják a módját, hogy összerondítsák a parlamentet.
Margo McDonald független képviselő azt is javasolta, hogy vásároljon a parlament sólymokat. "Több helyen kiderült már, hogy ez az egyetlen dolog, ami működik" - vélekedett.
Javaslatát a kártevőirtással foglalkozó szolgálat vezetője azzal hárította el, hogy a sólyom hadművelet csak akkor eredményes, ha a ragadozók folyamatosan a parlament körül "járőröznek" - ez azonban egy vagyonba kerülne.
(IR)
| Japán abszúrd - Idősbörtön 2008-01-06 - 13:57:56Idősbörtönök építésébe fognak Japánban, mivel a lakosság öregedésével "karöltve" egyre emelkedik az elítéltek átlagéletkora is. Az idősbörtönök eléggé hasonlatosak lesznek az idősotthonokhoz: kerekesszék-rámpák, liftek, a vécékben és a zuhanyzókban fali kapaszkodók szolgálják a mozgáskorlátozott rabokat.
| | Az iszonyatos fészerajtó-csukódás 2008-01-06 - 13:59:18Kéthónapos éhezést élt túl egy macska véletlen fészerfogságában Nagy-Britanniában. Inni tudott, bár azt is csak az ablakokra lecsapódott pára nyalogatása révén.
| | Elégette felesége ruháit, mert eladta rendszámtábláját 2008-01-05 - 20:48:21Sajátosan állt bosszút a feleségén egy brit üzletember: elégette az asszony ruháit és minden pár cipőjéből egyet. A feleség bűne az volt, hogy eladta a férfi névre szóló rendszámtábláját.
| | Esztelenül költekezik a sztár 2008-01-05 - 20:38:44Ha nem vet véget az esztelen költekezésnek, Tom Cruise könnyen csődbe juthat - írja a Female First. "Tom imádja a pénzt. Nem okoz neki gondot a költekezés. Erősnek érzi magát tőle" - jegyezte meg egy bennfentes.
|
|
|