Putyin cédén is nyomul
2007-12-23 - 20:56:09

Cselgáncsfogásokat mutat be Vlagyimir Putyin orosz államfő egy DVD-n, amely egy jövő év elején a boltokba kerülő dzsúdótankönyv melléklete lesz majd.

A feketeöves orosz elnök, az Európai Cselgáncs Szövetség tiszteletbeli elnöke a videón Jamasita Jaszuhiro olimpiai bajnokkal szerepel, akivel Tokióban ismerkedett meg, s akivel két évvel ezelőtt Szentpéterváron meg is mérkőzött.

Cselgáncsozni tanulunk Vlagyimir Putyinnal címmel idén augusztusban Dél-Koreában tízezer példányban megjelent Putyinnak egy volt trénerével 1998-ban írt könyve a sportág történetéről filozófiájáról, technikájáról és edzési módszereiről. A kötetet korábban már kiadták német, angol és japán nyelven is.

Putyin már elnökségének első négy évében afféle szupersztárrá lett: nem csupán az egymásba rakható Matrjoska-babák kedvelt alakja, hanem írtak már krimit is, amelynek pozitív hőse Putyin elnök volt, s megjelentek naptárak a legkülönbözőbb portréival. Arcképeit rendszeresen megfesti többek között Viktoria Tyimofejeva és Dmitrij Vrubel festőművész. Az utóbbi első két Putyin-képén az elnök cselgáncsruhában látható, s az egyik az Ideális szerető, a másik A cselgáncs zsenije címet viseli.

Egy techno-együttes az államfőről írt egy számot ajándékba Putyinnak, de nem tudta eljuttatni hozzá, mivel a Kreml portálja nem fogad hangfájlokat. Számos sláger is keletkezett róla.
Természetesen szerepel viccekben is, manapság róla szólnak a Stirlitz-történetek. Mivel az orosz viccekben a magyar Móricka megfelelője Vovocska - ez a Vlagyimir keresztnév becézése - amióta Putyint 2000-ben elnökké választották, az egyik ismert vicc így szól: a KGB szigorú utasítása: azonnali hatállyal politikai viccnek tekintendő minden Vovocska-történet.

Cseljabinszkban volt egy Putyin-kávéház, ahol a saslik - utalva Putyin káderpolitikájára - Hatalmi vertikálisként, a tejturmix Amikor Vovocska kisfiú volt elnevezéssel szerepelt az étlapon, s lehetett inni többek között Elnöki kvaszt (fekete kenyérből és cukorból erjesztett, enyhén szénsavas üdítőt). Krasznojarszkban pedig, ahol egyszer megebédelt, őrzik a székét és asztalát, de még teáscsészéjét is.

Óriási siker volt, amikor Putyint idén augusztusban horgászás közben meztelen felsőtesttel fényképezték le, a Komszomolszkaja Pravda című lap még a súlyzógyakorlatok leírását is közölte, amelyeknek Putyin izmait köszönheti.

Putyin jelen van az élet minden területén, de bízvást elmondható, hogy az orosz emberek többsége rokonszenvvel van iránta, és politikáját is támogatja, amint ez a december 2-i duma-választáson is beigazolódott: bizonyosan történt ugyan számos csalás, ahogyan sokan állítják, de az is bizonyos, hogy Putyin támogatottsága csalás nélkül is egyértelműen elsöprő lett volna.

(HE)



További cikkek a témakörből
Boldog névnapot minden kedves Epernek!
2007-12-23 - 20:58:32
Évente legalább 100 új névvel bővül a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének névlistája. A listán már több mint háromezer nevet lehet olvasni. A névadóknak csak néhány szabályt kell betartaniuk, például minden utónevet a magyar helyesírás szerint kell leírni.
153 millió eurós könyv
2007-12-30 - 11:23:08
Így is lehet íróként hírnevet szerezni: a messze földön ismeretlen német író, Tomas Alexander Hartmann felvetette a világ legdrágább - 153 millió euróért kapható - könyvét a beszerezhető könyvek jegyzékébe. A kötet ráadásul mindössze 13 oldalas.
A kanadaiak hiszenk a Télapóban
2007-12-23 - 20:53:28
Mintegy nyolcmillió kanadai felnőtt hisz a Télapó (Santa Claus) létezésében - legalábbis erről tanúskodik egy karácsony előtt néhány nappal végzett közvélemény-kutatás.
Biztonságiak vigyázzák a Mikulást
2007-12-23 - 20:51:16
Az Észak-Amerikai Légi és ?rvédelmi Parancsnokság (NORAD) biztosítja a Mikulás - ottani nevén Santa Claus - biztonságát, amikor kihordja az ajándékokat - jelentette be szombaton Victor Renshart tábornok, az amerikai haderő északi parancsnokságának vezetője.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu