John Travolta nem lesz Jockey Ewing2007-12-18 - 11:52:44
| Kihajították a készülő Dallas mozifilm stábjából John Travoltát, aki a minden hájjal megkent Jockey Ewing szerepét játszotta volna. A pletykák szerint a színész szép summát kapott azért, hogy csendben távozzon. Több mint két esztendeig volt úgy, hogy John Travolta alakítja majd a Dallas című legendás filmsorozat "főgonoszát", Jockey Ewingot, a színészt azonban két hete lapátra tették.
Egy, a készülő filmhez közeli forrás szerint Travoltának hét számjegyű lelépési díjat fizettek, a színész barátja azt elismerte, hogy a sztár már nem tagja a stábnak, de azonban cáfolta a neki átadott summáról szóló értesülést.
A barát szerint az a pletyka sem igaz, amely szerint John Travoltának korábban öt családtagját is beválogatták a színészek közé, távozásával azonban ők sem szerepelnek majd a filmben.
John Travolta nem az első híresség, akit kitettek a projektből: először a Jockey és Bobby Ewing édesanyjának, Ellie-nek a szerepére kiválasztott Shirley McLaine-t küldték el a készítők, majd Luke Wilson (Bobby Ewing) és Jennifer Lopez (Sue Ellen) távozott.
Akkoriban felmerült, hogy helyüket Meg Ryan és Matthew McConaughey veszi át, a híresztelés azonban kacsának bizonyult.
Változott már a film rendezőjének személye is: erre a feladatra eredetileg Robert Luketicet szerződtették, az IMDB nemzetközi moziportálon azonban Betty Thomas, az Én a kém című film direktorának neve szerepel.
(IR)
| Apróban fizette ki az új autóját a takarékos nyugdíjas 2007-12-23 - 20:46:36Paul Brant mindig is takarékos embernek tartotta magát. Az évek során félretett apró jó szolgálatot tett: negyed- és egydollárosokkal fizette ki új autóját.
| | Biztonságiak vigyázzák a Mikulást 2007-12-23 - 20:51:16Az Észak-Amerikai Légi és ?rvédelmi Parancsnokság (NORAD) biztosítja a Mikulás - ottani nevén Santa Claus - biztonságát, amikor kihordja az ajándékokat - jelentette be szombaton Victor Renshart tábornok, az amerikai haderő északi parancsnokságának vezetője.
| | Protézis a Trevi kútban 2007-12-18 - 11:03:05Nemcsak pénzt, de telefonérméket, sőt két műfogsort is találtak a híres római Trevi kútban, amelybe a turisták háttal fordulva dobnak pénzérméket, hogy a kívánságuk teljesüljön.
| | Két hónapig bírta a házasságot a szőke kebelcsoda 2007-12-18 - 11:01:21Pamela Anderson beadta a válópert; a Baywatch sztárja alig több mint két hónapja esküdött "örök hűséget" harmadik férjének, Rick Salomonnak.
|
|
|