Kimutatták a gyors öregedés okát
2007-12-10 - 08:53:07

Gyorsabban öregednek azok az állatok, amelyek kölyökkorukban csak nagyobb küzdelmek árán jutottak táplálékhoz - állapította meg egy brit kutatás.

Az edinburghi és a Cambridge-i egyetem kutatói 35 éven át vizsgálták egy skóciai szigeten a gímszarvasok öregedését. Megállapították, hogy azok az egyedek, akiknek kölyökkorukban kevés élelem állt a rendelkezésükre, azok gyorsabban öregedtek.

A születési súlynak az élettartamban sokkal kisebb szerepe volt, mint a táplálékbevitelnek a fejlődés korai szakaszában.

Ezek az állatok ráadásul nemcsak korábban haltak meg, de az utódnemzésben is elmaradtak jól táplált társaiktól. A kevesebb táplálékhoz jutó egyedeknek kevesebb esélyük volt arra is, hogy túléljék a hideg telet.

Mindez ellentmond egy másik, emberekre vonatkozó felmérésnek, amely szerint azok, akik a fejlődési szakaszban nem a megfelelő körülmények között élnek, felnőtt korukban rugalmasabban alkalmazkodnak a feltételekhez.

(HE)



További cikkek a témakörből
Kik a legszexisebbek?
2007-12-10 - 08:55:06
Minden idők legszexisebb színészének választották Angelina Jolie-t az Empire magazin weboldalának olvasói. A györnyörű Angelinát Natalie Portman követi a sorban, a harmadik helyet pedig egy férfi foglalja el, Daniel Craig személyében.
Szájszaga miatt rúgták ki
2007-12-10 - 08:57:24
Bűzös lehelete miatt menesztettek egy lakóházi portást New Yorkban. A férfit 40 éven át alkalmazta a háztömb, de az idén már kétszer felfüggesztették egy-egy napra - májusban, majd júliusban - orrvédelmi megfontolásból.
Az évszázad csalása: titkos átjárót használt a hazudozó
2007-12-10 - 08:52:06
Éveken át nyugodtan élt feleségével az öt esztendőn keresztül halottnak hitt John Darwin, aki egy titkos átjárót használva távozott a lakásból, ha attól félt, hogy valaki megtalálja.
Szigorú szabályok szerint kapták meg a belépőt a Led Zeppelin -koncert nézői Londonban
2007-12-09 - 16:45:34
Vasárnap több órás sorállás árán kapták meg a jegyet a hétfői Led Zeppelin-koncertre azok a szerencsések, akiket kisorsoltak. A szervezők különféle szigorításokat találtak ki, hogy elejét vegyék a jegyüzérkedésnek.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu