Az évszázad csalása: titkos átjárót használt a hazudozó
2007-12-10 - 08:52:06

Éveken át nyugodtan élt feleségével az öt esztendőn keresztül halottnak hitt John Darwin, aki egy titkos átjárót használva távozott a lakásból, ha attól félt, hogy valaki megtalálja.

A házaspár azután alakította ki a titkos átjárót, hogy 2000 decemberében megvásárolta a két egymás melletti lakást az angliai Hartlepoolban. Mindez 15 hónappal azelőtt történt, hogy John Darwin 2002 márciusában balesetet szenvedett kenujával, holtteste pedig nem került elő. Később a hatóságok pedig halottnak nyilvánították.

A történet sok más részletéhez hasonlóan az átjáró léte is akkor került nyilvánosságra, amikor Anne Darwin először beszélt férje "feltámadásáról".

Az 57 éves nő elmondta: férje adósságaik miatt szánta rá magát a biztosítási csalásra, ezért játszotta el a kenus halált. Ezután egy évig azonban ő maga is azt hitte, hogy meghalt, míg John meg nem jelent a küszöbön, szakállal és ápolatlanul.

Anne Darwin elismerte: amikor férje életbiztosításának kifizetéséért folyamodott, már tudta, hogy John életben van, sőt, már vele élt. Amikor azonban a házaspár két fia látogatóba érkezett, a titkos folyosón átsurrant a szomszéd lakásba.

Napi rutin

A másfél méter magas folyosó nyílásait a 3-as számú lakás felől - itt élt Anne, valamint az idő nagy részében John Darwin is - egy ruhásszekrény, a 4-es számú felől pedig egy konyhaszekrény takarta.

A férfi főként tévézéssel és internetezéssel töltötte a napjait, de besegített a házimunkába is. Álnéven még a választói névjegyzékbe is felvetette magát, hogy hitelkártyát és útlevelet igényelhessen.

A házaspár később eladta a 3-as számú lakást, ekkor befalazták az átjárót. John Darwin - akinek felesége szerint "elege lett a halálból", és hogy nem találkozhat fiaival - múlt héten jelentkezett egy londoni rendőrőrsön, azt állítva, hogy semmire sem emlékszik az elmúlt öt év történéseiből.

A férfi előzetes letartóztatásban van, az Egyesült Államokból visszatérő feleségét már a repülőn őrizetbe vették.

(IR)



További cikkek a témakörből
Kimutatták a gyors öregedés okát
2007-12-10 - 08:53:07
Gyorsabban öregednek azok az állatok, amelyek kölyökkorukban csak nagyobb küzdelmek árán jutottak táplálékhoz - állapította meg egy brit kutatás.
Kik a legszexisebbek?
2007-12-10 - 08:55:06
Minden idők legszexisebb színészének választották Angelina Jolie-t az Empire magazin weboldalának olvasói. A györnyörű Angelinát Natalie Portman követi a sorban, a harmadik helyet pedig egy férfi foglalja el, Daniel Craig személyében.
Szigorú szabályok szerint kapták meg a belépőt a Led Zeppelin -koncert nézői Londonban
2007-12-09 - 16:45:34
Vasárnap több órás sorállás árán kapták meg a jegyet a hétfői Led Zeppelin-koncertre azok a szerencsések, akiket kisorsoltak. A szervezők különféle szigorításokat találtak ki, hogy elejét vegyék a jegyüzérkedésnek.
A gyerekek ismerik és szeretik a régi kedvenceket
2007-12-09 - 16:44:51
A 6-16 éves gyerekek túlnyomó többsége ismeri a régi idők ma is kapható kedvenceit, például a Gazdálkodj okosan társasjátékot, a diafilmeket, az Ablak-zsiráfot, a Traubi szódát, a bűvös kockát és a Tibi csokit - derül ki a tibi csoki megbízásából készült felmérésből.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu