Sikeres a Rippel világrekord a Sportarénában2007-12-09 - 13:15:27
| Egy törött ujj és némi ijedtség az életveszélyes rekordkíséreten Az ez idáig ötszörös világrekorder, kétszeres Állami díjjal kitüntetett Rippel testvérek és a tizenháromszoros világbajnok fogathajtó Lázár testvérek a fizika törvényeit semmibe véve egy 40 km/h-s sebességgel vágtázó négyes fogaton végrehajtották minden eddiginél veszélyesebb világrekordjukat.
Szombaton a Papp László Sportarénában hangos üdvrivalgással köszöntötte a teltházas közönség a két testvérpárt, majd tombolt, amikor elkezdődött a rekord. A világcsúcs egy kisebb, ám annál ijesztőbb balesettel végződött, de a rekord így is sikeres.
A Rippel testvérek fél éve készülnek intenzíven a 6. világrekordjukra. Rippel Ferenc és Viktor már felállított rekordot földön, víz felett és levegőben, ám arra még nem volt példa, hogy egy harmadik emberre, továbbá négy lóra bízzák az életüket. Most megvalósult a testvérpár álma, és egy száguldó négyes fogaton mutatták be a speciális felkarállást, 1 perc 8 másodpercen keresztül.
"Elmondhatatlanul boldogok vagyunk azért, mert sikerült felállítani a 6. világrekordot. Bár szinte semmit sem tartunk veszélyesnek, mégis figyelembe kellett vennünk a realitást, és számolnunk kellett azzal, hogy roppant sok a rajtunk kívül álló, kiszámíthatatlan tényező, amelyek miatt akár kudarcba is fulladhatott volna a rekord. Hiszen a lovak nincsenek hozzászokva az ilyen jellegű szerepléshez, a fogatot hajtó Lázár Zoli számára is teljesen új kihívást jelentett ez a feladat. Arról nem is beszélve, hogy mi sem bíztuk az életünket másra a rekordjaink során, főként nem vágtázó lovakra" - mondja Rippel Viktor.
"Úgy érzem, hogy az 1 perc 8 másodperces rekordidő igen szép eredmény. Persze örültem volna, ha tovább tudjuk tartani magunkat, de sajnos mivel nagy sebességgel vágtáztak a lovak, az egyik kanyarban olyan nagy centrifugális erő nehezedett rám, hogy kibillentem az egyensúlyomból. Utána még megpróbáltam felegyenesedni, de a kocsin lévő speciális szerkezetbe beakadt az ujjam, ami miatt majdnem leestem. Ám láttam, hogy ismét kanyarodni fogunk, és ekkor döntenem kellett: ha akkor leugrok, veszélybe sodrom mindhármunk és a lovak életét, hiszen a kanyar miatt épp Lázár Zolira estem volna. Ezért hagytam, hogy kisodródjak az egyensúlyi helyzetből, és a három méteres magasságból a földre vetettem magam. Szerencsére kisebb horzsolásokkal és egy ujjtöréssel megúsztam, de ez igazán semmiség ahhoz képest, hogy immár hatszoros világrekordernek tudhatjuk magunkat" - újságolja boldogan Rippel Ferenc.
| Búvárkarácsony Hegyeshalomban 2007-12-09 - 15:28:24A búvároknál korábban jött a Karácsony. A mosonmagyaróvári békaemberek már vasárnap karácsonyfát állítottak, ráadásul nem is akárhol, hanem a hegyeshalmi bányatóban.
| | A gyerekek ismerik és szeretik a régi kedvenceket 2007-12-09 - 16:44:51A 6-16 éves gyerekek túlnyomó többsége ismeri a régi idők ma is kapható kedvenceit, például a Gazdálkodj okosan társasjátékot, a diafilmeket, az Ablak-zsiráfot, a Traubi szódát, a bűvös kockát és a Tibi csokit - derül ki a tibi csoki megbízásából készült felmérésből.
| | 35 ezer font egy pohár italért Londonban 2007-12-09 - 12:27:46Szombaton mutatta be karácsonyi előzetesként egy londoni klub a világ legdrágább koktélját.
| | Költöznek a kariatidák 2007-12-09 - 10:37:28Megkezdték az athéni Akropolisz legismertebb szobrai, a kariatidák szállítását szombaton - közölte a görög kulturális tárca. Az öt ókori, nőformájú tartóoszlop egy ultramodern athéni múzeumban lesz látható az eddigi Akropolisz helyett
|
|
|