Hadilábon állnak a britek Jézus életével2007-12-09 - 10:35:00
| A felnőtt britek több mint negyede nem tudja, hol született Jézus - derült ki a Theos teológiai kutatóközpont felméréséből. Az előkarácsonyi kérdőív eredménye szerint a britek más bibliai kérdésekkel is hadilábon állnak. A britek mindössze 12 százaléka válaszolta meg a Theos mind a négy kérdését helyesen. Mint a kutatóközpont igazgatója, Paul Woolley elmondta: karácsony története még mindig a nemzet kulturális véráramának része, de a részletek a többség számára homályosak.
A 24 év felettiek 27 százaléka nem tudta megnevezni Betlehemet Krisztus szülőhelyeként. A 18 és 24 év közöttieknél az arány még rosszabb: a megkérdezettek 36 százaléka nem válaszolt helyesen a kérdésre.
27 százalék nem hallott arról, hogy Mária a Biblia szerint egy angyaltól tudta meg, hogy fiút fog világra hozni. Néhányan úgy gondolták, Jézus anyját a pásztorok figyelmeztették.
Betlehemen és az angyali üzeneten kívül a Theos másik két kérdése Keresztelő Szent Jánosra (ki volt Jézus unokatestvére?) és Egyiptomra (hová menekült a család Heródes elől?) vonatkozott. Utóbbi esetében többen Rómára tippeltek.
A helyes választ adók 35 százaléka jár rendszeresen templomba, míg 5 százalékuk ateista. A legjobb eredményeket az 55-64 éves korcsoport érte el. A közvéleménykutatási ívet 1015 brit válaszolta meg.
(FH)
| Behúztak egy volt kanadai kormányfőnek 2007-12-09 - 10:35:51Behúzott egyet az utcán egy férfi Joe Clark volt kanadai kormányfőnek - jelentette a szombati Gazette nevű kanadai lap.
| | Költöznek a kariatidák 2007-12-09 - 10:37:28Megkezdték az athéni Akropolisz legismertebb szobrai, a kariatidák szállítását szombaton - közölte a görög kulturális tárca. Az öt ókori, nőformájú tartóoszlop egy ultramodern athéni múzeumban lesz látható az eddigi Akropolisz helyett
| | Magyar biomosógép diadala 2007-12-09 - 10:33:33Egy magyar találmány nyerte el az Electrolux Design Lab 07 nemzetközi pályázatának fődíját.
| | Rekordárért kelt el a veterán Rolls Royce 2007-12-04 - 22:15:17Két rekordot is megdöntött a világ legrégebbi, még működőképes Rolls Royce-a: az autó 3,5 millió fontért kelt el a londoni árverésen, márpedig ennyit sem ezért a típusért, sem 1905 előtt készült autóért soha senki nem fizetett.
|
|
|