Kettővel több bordája volt az operaénekesnek2007-12-02 - 17:03:55
| Eltávolították egy angol operaénekesnő két felesleges bordáját a sebészek - adta hírül a BBC brit közszolgálati média internetes oldalán vasárnap. A 42 éves Maria Field ezek után szeretne hivatásos operaénekesnő lenni, amire eddig nem volt módja az egészségét megrontó rendellenesség miatt. Csaknem két évtized után teljesen fel kellett hagynia az énekléssel, mert a két extra-borda megbetegítette.
Maria Field elmondta a BBC-nek, hogy gyerekkora óta gond volt az egészségével, mindig nagyon gyenge volt. Tíz évvel ezelőtt a válla dagadni kezdett és a karja érzéketlenné vált, de az orvosok nem tudták kideríteni az okot. Az énekesnő megpróbált együtt élni az állapotával, amíg hat évvel ezelőtt a nyakára nem húzódott a duzzanat, ekkor elveszítette ugyanis a hangját.
Végül egy specialista két évvel ezelőtt röntgen-felvétel készítését javasolta, és ezen felfedezték a ritka rendellenességet. A többi hasonló esettel ellentétben azonban Marianak nem is egy, hanem két felesleges bordája volt. Normális esetben 12 pár bordája van az embernek.
Idén májusban kioperálták az egyik felesleges bordát, ezen a héten pedig a másikat is. "Hihetetlen, hogy mennyivel jobban érzem magam. Mr Thompson az én fényes páncélú lovagom, megmentette a karrieremet." - áradozott a műtétet vezető sebészről Maria. Az operáció alatt a sebészek Maria énekét hallgatták CD-n.
| Megnyílt a Szeretetposta Nagykarácsonyban 2007-12-02 - 17:04:40Vasárnap délben nyit a Szeretetposta a Fejér megyei Nagykarácsonyban, a Mikulás főhadiszállásán.
| | Az idei Miss World tolmácsra szorult 2007-12-02 - 17:05:10Az idei Miss World szépségverseny győztese, a kínai Csang Ce-lin vasárnapi szavait tolmács fordította, mert a világszépe nem tud elég jól angolul - adta hírül az AFP francia hírügynökség vasárnap.
| | 250 különféle alkotás nézhető meg az ország egyetlen csuhémúzeumában 2007-12-02 - 17:03:20Különleges látnivaló fogadja az érdeklődőket az ország egyetlen csuhémúzeumában, a Baranya megyei Szentlászlón. 250 különféle alkotást nézhetnek meg az érdeklődők: vannak használati tárgyak, például csuhéból készült szék, kalap, kulacstartó.
| | Hip-hop tánc Guiness-rekord Oroszlányban 2007-11-25 - 12:25:4232 órán táncoltak és koreográfiákat gyakoroltak egy oroszlányi táncegyesület tagjai. A C.D.F Tánccsoport ezzel korábbi, 24 órás Guiness-rekordját döntötte meg.
|
|
|