New York is harcba száll a galambok ellen
2007-11-14 - 11:22:51

Akár ezer dollárra (172 ezer forintra) is megbírságolhatják majd azokat New Yorkban, akik etetik a galambokat. A városban új posztot hoznak létre, amelynek betöltője azt vizsgálja majd, hogyan lehetne végleg megszabadulni a madaraktól.

A megbízott megvizsgálja majd, hogy más városokban - Los Angelesben, Londonban vagy Baselben - hogyan veszik fel a harcot a galambokkal.

Az egyik városatya, Simcha Felder felvetette, hogy hatóságilag kellene megtiltani az évente egyenként több mint 11 kilogrammnyi ürüléket elpotyogtató galambok etetését, és ezer dollárra büntetni azokat, akik megszegik a szabályt.

Korábban a londoni polgármester, Ken Livingstone is betiltotta a galambetetést a Trafalgar téren, és útilaput kötött az engedéllyel madáreledelt árulók talpára is. A brit főváros környékére még sólymokat is betelepítettek, hogy azok elriasszák a galambokat.

Los Angelesben a születésszabályozással kísérleteznek, míg Baselben már rátaláltak az egyik sikeres módszerre: kiveszik a tojásokat a galambfészkekből, és műanyagokra cserélik azokat, így a madarak nem fognak gyanút.

Simcha Felder szerint, aki galambokat akar etetni, az nyugodtan vigyen haza néhány madarat, de ne a közterületen tömje tele őket.

New York polgármestere, Michael Bloomberg ugyan nem járult hozzá a tiltás bevezetéséhez, de úgy véli, az emberek mégis jobban tennék, ha nem etetnék a madarakat. Szerinte a galambok enélkül is találnak ennivalót, de legalább nem gyarapodna a számuk a mostanihoz hasonló ütemben.

A városban már több módszerrel próbáltak megszabadulni a galamboktól, a próbálkozások azonban mindeddig sikertelenek voltak. A Bryant Parkba itt is sólymokat telepítettek, a terv azonban befuccsolt, miután az egyik ragadozó madár megtámadott egy csivavát.

(IR)



További cikkek a témakörből
Kutyát vett feleségül
2007-11-14 - 11:23:47
Indiában egy férfi egy kutyát vett feleségül, hogy megszabaduljon az átoktól, amely két kutya megölése miatt van rajta hosszú ideje - adta hírül szerdán az AFP francia hírügynökség.
Korbács és börtön rockzenéért
2007-11-14 - 11:25:01
Háromszázötven korbácsütésre ítéltek Szaúd-Arábiában egy fiatal zenészt, aki nőkről és egyéb tabutémákról szóló dalokat játszott zenekarával.
"Boldogságtablettával" kasztrálják a pedofilokat
2007-11-14 - 11:22:12
Ingyen kapnak a depressziósok kezelésére szolgáló Prozacot az önként jelentkező pedofilok Nagy-Britanniában. A gyógyszer a "kémiai kasztráció" enyhébb változata, amely segít a pedofiloknak abban, hogy uralkodni tudjanak szexuális vágyaikon.
Babát vár a Született feleségek sztárja!
2007-11-13 - 11:18:52
Nem tudni mi a titka a Lila akác közben játszódó sorozatnak, de tény, hogy a Született feleségek szereplői egymás után esnek teherbe. Marcia Cross után a 43 éves Nicolette Sheridan lett állapotos.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu