Az UFO-k dönthetik el az amerikai elnökválasztást?
2007-11-13 - 10:32:33

Úgy tűnik, az Egyesült Államokban az elnökválasztási kampány hevében sokakat nem az iraki kérdés vagy a korrupciós ügyek érdekelnek a leginkább. Vannak, akik számára a legfontosabb kérdés a 2008-as voksolás előtt, hogy a jelöltek vajon hisznek-e az UFO-k létezésében és a kormány vajon milyen összeesküvést sző létezésük elleplezésére.

Az UFO-kérdés sokakat érdekel a tengerentúlon. Ezt a politikusok is felismerték, a lerághatatlan téma ugyanis ismét előkerült a kampány során.
Az egyik elnökjelöltségre pályázó demokrata, Dennis Kucinich például egy televíziós műsorban beszélt arról, mennyire rajong a földönkívüliekért, sőt, elárulta azt is, hogy látott már azonosítatlan repülő objektumokat. Szerinte az Egyesült Államokban több ember látott már UFO-t, mit ahány támogatója George Bush-nak van.

A riporter beszámoltatta a háromszög alakú azonosítatlan járművel való találkozásáról, ami Washington államban történt.
A politikus arról is viccelődött, hogy felvetődött benn a gondolat: kampányindítóját az új-mexikói Rosswellben kezdi el, azon a helyen, ahol sokak hite szerint 1947-ben lezuhant egy repülő csészealj.
A nyilatkozat után Bill Richardson új-mexikói demokrata kormányzó felszólította a kormányt, hogy hozzon nyilvánosságra minden információt a roswelli esetről.

A poros délnyugati kisvárosba, amely a semmi közepén áll, rendszeresen érkeznek a zarándokok az egész országból, hogy megcsodálják az ott kialakított UFO központot. Az oda látogatók körében hatalmas sikert arattak a nyilatkozatok, egytől egyig üdvözlik a két politikus kijelentését.

Mindezzel sokakat megnyertek

Egyikük, egy nyugdíjas villanyszerelő azt mondta: Dennis Kucinich olyan dolgokról beszélt, amelyekben ő is hisz.
A férfi több mint 10 ezer kilométert tett meg, hogy megtekinthesse a látogatóközpontot. És nem ő az egyetlen, aki üdvözölné, ha a kormány elismerné a földönkívüliek létezését.
Mások természetesen nevetségesnek tartják, ahogy egyes politikai vezetők a kampány hevében az UFO-témával állnak elő.

Pedig nem a jelenlegi az első eset, amikor vezető amerikai politikusok előhozakodnak a kérdéssel.
Ronald Reagen például többször is elmondta: életében kétszer látott azonosítatlan repülő objektumot. Egyszer még Hollywoodba menet az autójából vette észre, egyszer pedig már Kalifornia kormányzójaként észlelt ilyen jelenséget.

Jimmy Carter volt elnök is beszámolt egy riportban arról, hogy Georgia kormányzójaként hasonló élményben volt része.

(IR)



További cikkek a témakörből
Rettenetes képek a "faemberről", akinek ágak nőnek a kezén
2007-11-13 - 10:35:16
Egy eddig ismeretlen furcsa daganat támadott meg egy Indonéziában élő férfit. Egész testét olyan kinövések fedik, amelyek egy fához teszik hasonlatossá. Kezét ágakhoz és gyökerekhez hasonlatos kinövések borítják, lábán és arcán pedig gumószerű daganatok vannak.
A Cosmo őséből mindent megtudhat a fejfedőkről
2007-11-13 - 10:36:39
A ruhák ugyan hosszabbak, a kapcsolati tanácsok pedig visszafogottabbak, a 144 éve, Nagy-Britanniában kiadott első női magazin mégis épp annyira felkeltette az akkori nők érdeklődését, mint manapság a Cosmopolitan.
Gyorshajtásért akarták megbüntetni a kétéves kislányt
2007-11-12 - 11:07:50
Kis híján bíróság elé került az a brit édesanya, akinek kétéves kislányát a rendőrök gyorshajtásért akarták megbüntetni. Mivel a szülők nem akarták kifizetni a bírságot, a rendőrség azzal fenyegetőzött, hogy bíróság elé állítják az anyát.
Saját szétroncsolódását írta meg a rocksztár
2007-11-12 - 11:07:03
Nyilvánosságra került Pete Doherty elvonókúrán írt naplója, amelyben szembenéz drogfüggőségének következményeivel. A szöveg részleteit a rocksztár egyik barátja hozta nyilvánosságra, akit teljesen megdöbbentett, hogy a Babyshambles frontembere ismét belőtte magát.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu