A brit uralkodói család tagját zsarolták2007-10-28 - 12:10:47
| Zsarolni próbálták a brit királyi család egyik tagját - közölte a Sunday Times brit vasárnapi lap. A Scotland Yard szombati közleménye szerint két férfit letartóztattak zsarolás vádjával, még szeptemberben. Egy bírói rendelet miatt sem a zsarolás áldozatát, sem pedig a szemtanúkat nem nevezhetik meg. A királyi család meg nem nevezett tagja azután hívta fel a rendőrséget, hogy augusztusban 50 ezer fontot (majdnem 18 millió forintot) követelt tőle a két zsaroló telefonon. A két férfi azt állította, hogy olyan videófelvétel van náluk, amin az uralkodó család egyik tagja szeretkezés közben látható, és bizonyítékuk van arra is, hogy drogot adott át egy királyi segédnek. A Buckingham palota nem reagált a lap állításaira.
Lehet, sosem derül ki, hogy a csaknem 40 fős királyi család melyik tagjáról van szó - mondta Dickie Arbiter, a palota egykori szóvivője a BBC-nek.
A Sunday Times szerint legutóbb 1891-ben keveredett egy királyi családtag zsarolási ügybe. Akkor a leendő VII. Edward arról beszélt ügyvédjével, hogy fizessenek le két prostituáltat, akikhez Edward járt, cserébe kérjék vissza a leveleket, amiket írt nekik. Erre az ügyre csak 2002-ben derült fény, amikor a leveleket elárverezték.
| A szellemek leggyakrabban az egyedülállókat kísértik 2007-10-28 - 12:11:32Az emberek harmada szerint, ha két tárgy összekoccan az éjszakában, azt a szellemek idézik elő. Egy kutatás során a megkérdezettek negyede azt állította: látott már szellemet vagy legalábbis érezte annak jelenlétét.
| | Megérkeztek a vonuló darvak a Dél-Alföldre 2007-10-28 - 17:17:44A napokban megérkeztek az első darvak a Szeged melletti Fehér-tóra. A vándormadarak Oroszország nyugati tájairól és Skandináviából érkeztek a Tisza vonalát követve, hogy több kisebb pihenőt tartva az észak-afrikai telelőhelyeken töltsék a téli hónapokat.
| | A hollywoodi írók sztrájkkal fenyegetnek - leállhatnak a TV-sorozatok 2007-10-28 - 11:26:40A sztrájk hosszától függően sportközvetítések, koncertek, valamint brit és ausztrál műsorok fogják átvenni a szerepet főműsoridőben. Több valóságshow is várható, mert ezeket az érdekvédelmi szervezeten kívüli emberek írják. A mozifilmeknél legfeljebb a folytatások késése jelezheti a sztrájkot. A következő egy év forgatókönyvei ugyanis már a forgalmazók fiókjaiban vannak.
| | Ifjúsági játékfilm készül az Állatkertben 2007-10-28 - 11:24:20A film felnőtt szereplői között van Koltai Róbert, Rékasi Károly, Hollósi Frigyes, Molnár Piroska, Pogány Judit, Besenczy Árpád és Détár Enikő, Kinizsi Ottó. A gyermekszereplők között van Bán János fia, Bán Bálint Menyhért és Xantus Barbara és Szurdi Miklós lánya, Panna.
|
|
|