200 magyarnak van már jegye A380-asra2007-10-21 - 14:06:36
| Magyarok is foglaltak már helyet a Superjumbo-ra. A világ legnagyobb, pár napja átadott utasszállító repülőgépének próbajáratára egy magyar férfinek sikerült két jegyet vennie internetes árverésen, a turistaosztályra. November elején egy 200 fős magyar csoportotot utaztat egy cég az óriásgéppel - köztük már lesznek, akik az első osztály kényelmét is kipróbálhatják. Kedves Marianna, a szingapúri légitársaság budapesti képviselője a Független hírügynökségnek elmondta, hogy az AIRBUS A380-as gépének Szingapúr és Sydney közti első, próbajáratára internetes árverésen, az eBay-en lehetett jegyet foglalni, ez sikerült egy magyar férfinek is. ? - másodmagával - 26-án, Sydneyből repül majd Szingapúrba. A próbajárat bevételét egyébként jótékonysági célra ajánlja fel a a szingapúri légitársaság: egy szingapúri alapítványnak, két ausztrál gyermekkórháznak és az Orvosok határok nélkül nevű szervezetnek.
Egy november eleji járatra 200 magyarnak foglalt helyet egy cég - turista- és első osztályra vegyesen. Előbbire egyébként nem kerül többe egy jegy, mint más gépek hasonló útjára, körülbelül 250 ezer forintot kell fizetni. Első osztályon már körülbelül fél milliós különbséggel lehet számolni, két és fél millió forint körül van a jegy, az utasszállító repülőkön egyedinek számító lakosztály díja pedig 3 és millió forint.
Budapestről Sydneybe körülbelül egy nap alatt lehet eljutni Szingapúron keresztül, odáig Malév vagy Lufthansa járattal lehet valamilyen európai átszállással elérni és Ázsiában lehet felszállni a Superjumbo-ra.
Az Airbus A380-ason egyébként az ételeket menüből választhatják az utasok és menetközben bármikor igénybe vehetik a svédasztalokat is.
A kétemeletes A380-as legalább 525, de akár több mint 800 utast is tud szállítani. A cégnek kevesebb, mint 200 megrendelése van eddig a gépekre. Ennek több mint kétszeresére van szükség ahhoz, hogy nyereséges legyen a repülők gyártása.
| MOCSÁRI CIPRUSOK: Már épül a tároló, de szükség lenne még 20 millió forintra 2007-10-23 - 09:40:1016 millió forint van már a miskolci ősfák megmentésére, de még legalább ennyi kellene az értékes leletek tárolóhelyének felépítésére. A konzerváláshoz szükséges cukor már összejött adományokból.
| | Lemondták Copperfield malajziai előadásait 2007-10-23 - 09:45:13Nem lép fel a hónap végén Malajziában David Copperfield - jelentették be hétfőn. A világhírű illuzionista és csapata azután döntött a turné lemondása mellett, hogy az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ügynökei még a múlt héten házkutatást tartottak a mágus Las Vegas-i raktárépületében.
| | NAGYON CIKI: Ál-Depardieu-t ünnepeltek 2007-10-21 - 11:19:09Ál-Depardieu-t ünnepeltek és láttak nagyon szívesen egy római szállodában. A francia színészre a megszólaláson túl is hasonlító férfit nem csupán összetévesztették: ő maga adta ki magát szándékosan a hírességnek.
| | 66 millió egy kutyáért 2007-10-21 - 11:17:53350 ezer dollár (66 millió forint) váltságdíjat követeltek kutyarablók egy idős házaspártól Kolumbiában, ám rajtavesztettek. Az ebrablók betörtek a tehetős házaspár házába miközben ember nem volt az épületben, elkábították a német juhászt, majd pedig zsákba gyömöszölték és elhurcolták.
|
|
|