Egy japán katona képeslapja 64 év után célba ért
2007-10-21 - 11:12:29

"Némi" késéssel, 64 év után érkezett meg egy képeslap Japánba. A lapot egy japán katona küldte Burmából még a második világháború idején egy barátjának. A szerencsés, bár kései célbajutásban közreműködött egy japán cserediák és egy volt amerikai katona, aki megőrizte a képeslapot - jelentette az AFP vasárnap.

A küldemény Burmából indult. Nagaszakin, Arizonán és Hawai-n utazott keresztül, mire 64 év múlva elérte címzettjét, a most nyolcvanéves Sizuó Naganót, aki nagyon meglepett és boldog volt. A képeslapot Nobucsika Jamasita adta föl, aki, mielőtt behívták katonának, együtt dolgozott vele.

A képeslapot az idős úrnak a múlt héten adta át a Mukogawa Női Egyetem egyik húszéves tanulója, aki Hawaiiban volt cserediák. Ott találkozott egy nővel - annakidején az ő apósához került véletlenül a képeslap, amikor Japánban volt katona. A férfi Amerikába is magával vitte emlékül. A volt amerikai katona Arizonában élt, miután hazatért a második világháborúból. Már 25 éve halott, de fia is megtartotta az ereklyét, és magával vitte, amikor Hawaiira költözött.

Az öreg képeslapon egy gazdaság látható, amelyen lovakkal művelik a földet a gazdák, a háttérben hófödte hegycsúcsok vannak. A következőket írta rá 1943. február 16-án a japán kiskatona: "Hosszú ideje nem láttuk egymást. Ott még mindig hideg lehet. Itt olyan az idő, mint Japánban júliusban vagy augusztusban". A katona 23 évesen vesztette életét Burmában, 1944-ben, betegség következtében.



További cikkek a témakörből
Bugyival tiltakoznak
2007-10-21 - 11:16:46
Egyre több bugyit visznek a postások Mianmar nagykövetségeire a béke jegyében és tiltakozásul az utóbbi hetek brutális rendőrakciói ellen. A feladó egyre több ország egyre több asszonya.
66 millió egy kutyáért
2007-10-21 - 11:17:53
350 ezer dollár (66 millió forint) váltságdíjat követeltek kutyarablók egy idős házaspártól Kolumbiában, ám rajtavesztettek. Az ebrablók betörtek a tehetős házaspár házába miközben ember nem volt az épületben, elkábították a német juhászt, majd pedig zsákba gyömöszölték és elhurcolták.
Óvatosan a grapefruittal - rákot okozhat!
2007-10-19 - 12:24:44

Énekes rekordkísérlet gyerekekkel
2007-10-15 - 12:19:39
Guinness-rekord kísérlet kezdődik ma 10 órától Sopronban. Kétezer óvodás és kisiskolás gyermek az ország legnagyobb kórusává áll össze a Fő téren. Magyarországon eddig soha nem énekelt még ennyi gyermekkórusban úgy, hogy arról lemezfelvétel készüljön.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu