Fegyveres rablással vádolják O.J. Simpsont2007-09-15 - 17:22:17
| Rablással vádolta meg egy férfi O.J. Simpsont és több társát Las Vegasban, magyar idő szerint péntekről szombatra virradóra - közölte a város rendőrsége. A futballsztárt kihallgatták, majd elengedték, egyelőre nem emeltek ellene vádat. Az feltételezett áldozat szerint több férfi, köztük a híres futballsztár, bement a szobájába, hogy ott sportrelikviák eladásáról tárgyaljanak. A beszélgetés közben O.J. Simpson két társa fegyvert fogott az egyik amerikai honlap által Alfred Beardsley-ként azonosított sértettre.
A las vegasi Palace Station Casino egyik szobájában lezajlott incidens után a férfi azonnal értesítte a rendőrséget. Azt egyelőre nem tudni, hogy mit vittek el tőle az elkövetők.
O.J.Simpsont, generációjának egyik legnagyobb futballsztárját, 1994-ben azzal vádolták, hogy megölte feleségét és annak szeretőjét. A brutális gyilkosság ügye nagy médianyilvánosságot kapott a világ minden részén.
A sokat vitatott ítélet végül felmentette a férfit, de két évvel később egy polgári per kimondta: felelős a pár haláláért, ezért 33.5 millió dollárt, mai árfolyamon több mint 6 milliárd forintot, kell fizetnie az áldozatok családjának.
| Elkészült a világ legnagyobb egytálétele 2007-09-16 - 11:51:0615 ezer liternyi ragulevest készíttetett a venezuelai kormány szombaton. Ez új világcsúcs, a régit Mexikó tartotta egy júliusban megfőzött 5300 literes csúcsfőzettel.
| | Columbo nyugdíjba vonul 2007-09-16 - 11:51:38A szeptember 16-án 80. születésnapját ünneplő Peter Falk az előzetes tervekkel ellentétben mégsem öltheti fel ismét Columbo felügyelő legendás ballonkabátját.
| | Finnországban vízre bocsátották a legnagyobb tengeri utasszállítót 2007-09-15 - 17:21:33A finnországi Turkuban bocsátották vízre a világ jelenlegi legnagyobb, még épülő hajóját, tudta meg a Times című brit lap szombati internetes kiadása. A "Tengerek szabadja" (Independence of the Seas) nevű óriás ha elkészül, akkor az angliai Southamptonban fog állomásozni 2008. májusától
| | Lámacsikó született a pécsi állatkertben 2007-09-15 - 17:20:5811 hónap vemhesség után lámacsikó született a pécsi állatkertben. A tízkilós csöppség segítség nélkül, könnyed eleganciával jött a világra nem egészen negyed óra alatt. Másfél órával születése után lábra állt, és már bejárta a kifutó minden apró zugát.
|
|
|