Angolvizsgára akarják kötelezni a vendégmunkásokat Nagy-Britanniában
2007-09-09 - 14:32:22

Gordon Brown miniszterelnök a hétfői brit szakszervezeti konferencián készül bejelenteni, hogy a jövőben az országba érkező szakmunkásoknak angolból vizsgát kell tenniük. Tavaly az EU-n kívüli országokból több mint 95 ezren érkeztek, és a brit hatóságok szerint harmaduk egyáltalán nem beszél angolul. A szabály alól kivételt csak a brit bajnokságon résztvevő csapatokhoz leszerződött focisták képeznek.

Gordon Brown már korábban is hangsúlyozta, hogy a külföldi vendégmunkások alkalmazásával szemben előnyben részesítené a képzetlen és munkanélküli britek továbbképzését. A miniszterelnök ötlete volt egyébként az is, hogy a bevándorlóknak az állampolgárság odaítélése előtt közösségi munkát kellene végezniük.

A szakszervezetek feltehetően támogatják a döntést, mert ez megakadályozhatja az olcsó külföldi munkaerő beáramlását.

A brit kereskedelmi kamara azonban ellenzi az intézkedés bevezetését, mert az sok szakmunkást visszatarthat a nagy-britanniai munkapiactól. A szervezet vezetője, David Frost szerint elsősorban a vendégmunkások biztosítják a gazdasági növekedést, akiknek olyan munkaerkölcsük és szaktudásuk van, ami nem jellemző a fiatal britekre.

A kormány később a külföldi segédmunkásoknak és a mezőgazdasági dolgozóknak is előírná az angol nyelvvizsgát.

Az új integrációs politika jó pontokat szerezhet a kormányzó Munkáspártnak a konzervatív szavazóknál is a közelgő általános választásokon.

1997 óta, mióta a Labour van hatalmon, évente csaknem 200 ezren vándorolnak be Nagy-Britanniába, vagyis négyszer többen, mint 10 évvel ezelőtt.




További cikkek a témakörből
Betiltották a fogócskát a játszótéren
2007-09-09 - 14:48:20
Betiltotta a fogócskát játszóterén egy általános iskola az Egyesült Államokban, mert több gyerek is arra panaszkodott, hogy üldözték - akarata ellenére.
Kínának is van Loch Ness-i szörnye
2007-09-09 - 15:05:34
Állítólag Kínának is van Loch Ness-i szörnye, sőt, nem is egy. Az Új Kína állami hírügynökség szerint egy helyi újságíró, Csuo Kong-seng hatot filmezett le belőlük a vulkanikus Tiencsi-tavon.
Vasárnap Monty Python nap Skóciában
2007-09-09 - 11:39:21
Több száz rajongót várnak vasárnap a 3. Monty Python hétvégére a skóciai Doune kastélyhoz. A XIV. századi épület "Antrax vára" néven szerepel a "Gyalog galopp" című 1973-as Monty Python filmben.
Rekord méretű almás pite Hőgyészen
2007-09-09 - 11:38:30
Egyenként 22 centiméter széles és 37 centiméter hosszú almáspite-darabokból rekord nagyságú süteményt állítottak össze szombaton a Tolna megyei Hőgyészen. A végeredmény egy 30 méter hosszú darab lett, amely magyarországi rekordnak számít. Elképzelhető, hogy Guinness-rekord lesz belőle. A hőgyészi asszonyok egész éjjel és hajnalban sütöttek, hogy elkészüljön a még soha nem látott hosszúságú almás pite.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu