Nem mászott Moszkvában a pókember2007-09-03 - 12:26:05
| Elmaradt a pókemberként ismert Alain Robert falra mászása vasárnap Moszkvában, mert a hatóságok nem adták meg a szükséges engedélyeket és így nem volt, aki biztosítsa a környéket. Az illetékes városi hatóságok az Interfax hírügynökség újságírójától értesültek röviddel a tervezett akció kezdete előtt a dologról, és így akkor sem adhattak volna engedélyt, ha akartak volna. Robert vasárnap, a Moszkva fennállásának 860. évfordulója alkalmából rendezett Városi napok második napján az épülő Moszkva City negyed egyik felhőkarcolójára akart felmászni, de a városi tisztségviselők szerint mutatványa mindössze a negyed fejlesztőinek hangos reklámakciója lett volna. Robert a feltalálója az úgynevezett builderingnek, vagyis az épületek megmászásának. Hegymászó akart lenni, de 1982-ben lezuhant, úgyszólván minden csontját összetörte, és öt napra kómába esett. Aztán 1994-ben egy szponzor javaslatára egy dokumentumfilém forgatásának ürügyével Robert megmászott egy chicagói felhőkarcolót, s azóta a világ minden táján több mint 70 magasépületet hódított meg. A Guinness Rekordok Könyvébe azzal került be, hogy nagyon sok országban őrizetbe vették, mivel mutatványait engedély nélkül adta elő.
Nem tudni, hogy miért éppen a moszkvai hatóságoktól riadt vissza, de tény, hogy a legutolsó pillanatban meghatározatlan időre elhalasztotta a Moszkva City valamely felhőkarcolójának megmászását.
(HE)
| Unja az egyetemet egy 9 éves kisfiú 2007-09-04 - 17:48:33Kedden kezdte meg tanulmányait a Hong-Kong Baptista Egyetem matematika szakán egy kilencéves kisfiú. Marcs Bodihardzso újságíróknak elmondta, hogy nagyon várta az iskolát, de végül csalódott, mert az ott elhangzottakat "egy-két éve már tanulta".
| | Elefánt született Nyíregyházán 2007-09-04 - 17:50:18Először született afrikai elefánt Magyarországon, a bébi a Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn lévő Állatparkban jött világra - közölte a szabolcsi intézmény sajtóreferense kedden az MTI-vel.
| | Harmadszor is eljegyezték a nyughatatlan popsztárt? 2007-09-03 - 12:23:38Két rövid és sikertelen házasság után elképzelhető, hogy ismét eljegyezték Britney Spearst.
| | "Atlantiszt" találtak az Északi-tenger mélyén 2007-09-03 - 12:22:00Elveszett birodalmat találtak az Északi-tenger mélyét tanulmányozó brit tudósok. A valaha emberek által benépesített tájat tavak, sós mocsarak és folyók tagolták, most azonban több mint száz méterrel a tenger felszíne alatt található.
|
|
|