Biztonsági okokból nem engedték fel a szenteltvizet a repülőre2007-08-29 - 16:55:17
| A franciaországi kegyhely, Lourdes repülőterének illetékesei nem engedték meg egy katolikus zarándoknak, hogy felvigye szenteltvízzel töltött palackjait a repülőgép fedélzetére. A repülőtéri nyomozók arra hivatkoztak, hogy a szenteltvíz biztonsági szempontokból ugyanolyan folyadéknak minősül, mint a többi.
A zarándoknak a hatóság képviselői azt mondták, ha a szenteltvíz bármilyen előnyt élvezne, az a szigorú előírások megszegését jelentené.
Paola Saluzzi a Vatikán - zarándokok számára indított - fapados járatával érkezett Franciaországba. A nő összesen nyolc kisméretű műanyag palackot szeretett volna a fedélzetre magával vinni.
A Szentszék, úgy látszik, felkészült erre az eshetőségre, mert előrelátóan egy palack szenteltvizet helyezett el minden utas ülésén.
A lourdes-i víznek a hívők gyógyító hatást tulajdonítanak. A víz egy olyan barlangból származik, ahol a katolikusok hite szerint 1858-ban megjelent Szűz Mária.
A zarándokokat szállító chartergépekkel a Vatikánnak az a célja, hogy a hívők könnyen, gyorsan és olcsón jussanak el a katolikus szent helyekre.
A Vatikán nem vásárolt külön repülőket, hanem az olasz posta gépeit használja. Kettőt máris a Szentszék színeire festettek: sárga- és fehér színben pompázik a repülő. A gépek belsejét bibliai idézetekkel díszítették.
A pápai államban arra számítanak, hogy az első évben legalább 150 ezer zarándok veszi igénybe az új lehetőséget.
(IR)
| 35 órás talk-show 2007-08-29 - 16:56:39Megszakítás nélkül, 35 órán át élő, beszélgető műsort sugárzott az észak-horvátországi Varasd (Varazdin) város televíziója (VTV), és ez Guinness-rekord. Az eddigi rekordot egy New York-i tévéállomás tartotta 33 órával.
| | Keith Richards megsértődött 2007-08-29 - 16:57:18Keith Richards vénségére sértődős lett: a Rolling Stones gitárosát feldühítette, hogy két svéd bulvárlap a sárba rántotta a hónap elején Göteborgban tartott koncertjüket és különösen az ő produkcióját. Most a múmiaszerű muzsikus bocsánatkérést követel.
| | Műfarokkal úszhat Tél 2007-08-28 - 08:31:25Különleges lakója akadt a floridai akváriumnak: Winter, a palackorrú delfin, akinek hiányzik a farokúszója, és akit ez, úgy tűnik, egy cseppet sem zavar.
| | Kolbásszal dobálózott, majdnem lecsukták 2007-08-28 - 08:30:08Testi sértéssel vádolt meg a rendőrség egy kisfiút, amiért hozzávágott egy koktélkolbászt egy nyugdíjashoz.
|
|
|