Sokat profitál Harry Potterből és társaiból a turizmus2007-08-28 - 08:29:12
| Jelentősen többen keresték fel azokat a nagy-britanniai vidékeket, amelyeket filmek vagy televíziós sorozatok helyszíneként ismertek meg az emberek. Harry Potter például 9 millió font (mintegy 3,4 milliárd forint) pluszbevételt hozott Northumberland grófságnak. A Harry Potter filmek hatására a korábbinál 120 százalékkal többen keresték fel a filmbeli varázslóiskolának helyet adó Alnwick kastélyt, ami 9 millió fontot hozott Northumberland grófságnak.
A Da Vinci-kód és a Gosford Park című filmek, valamint A völgy ura és a Balamory című sorozatok szintén sokat lendítettek forgatásuk helyszínének idegenforgalmán. A gyerekek által kedvelt Balamory-nak köszönhetően 2003-ban az egy évvel korábbinál 160 ezerrel többen látogatták meg a Mull szigetén lévő Tobermory-t, amelynek egyébként csak mintegy ezer állandó lakója van.
A skót turisztikai hivatal becslése szerint a sorozat mintegy 5 millió fonttal dobta meg Mull és a környező szigetek idegenforgalmi bevételeit.
A brit filmtanács főtitkára a fenti adatokat is tartalmazó dokumentum megjelenése után nem győzte hangsúlyozni, milyen jelentős szerepet játszanak a brit filmek és sorozatok abban, hogy a világ többi része megismerje az ország szépségeit.
Számtalan turista veszi az irányt azokra a helyekre, amelyeket a tévében vagy a moziban látott, és a hatás évekig tarthat, mint a Trainspotting esetében - tette hozzá John Woodward.
Nem fogyott ki a dicséretből a kulturális és turisztikai miniszter sem: "A növekvő film- és televíziós iparunk kiváló platform annak megmutatására, milyen sok látnivaló van az országban".
"Csodálatos dolog, hogy nemcsak a filmjeink sikeresek, hanem a helyszíneik saját jogon lesznek kedvelt úti célok, ahol az emberek újraélhetik kedvenc filmbeli pillanataikat" - fogalmazott Margaret Hodge.
(IR)
| Kolbásszal dobálózott, majdnem lecsukták 2007-08-28 - 08:30:08Testi sértéssel vádolt meg a rendőrség egy kisfiút, amiért hozzávágott egy koktélkolbászt egy nyugdíjashoz.
| | Műfarokkal úszhat Tél 2007-08-28 - 08:31:25Különleges lakója akadt a floridai akváriumnak: Winter, a palackorrú delfin, akinek hiányzik a farokúszója, és akit ez, úgy tűnik, egy cseppet sem zavar.
| | "Hé, fiúk, megvenném ezt a bombázót!" 2007-08-28 - 08:28:00Nem akartak hinni a fülüknek az amerikai pilóták, mikor az egyik oroszországi légi bemutatón egy testőrökkel körülvett pasas közölte velük: megvenné a B-52-es bombázót.
| | A városrész, ahol 38 millió az átlagfizetés 2007-08-26 - 21:06:02Egy friss felmérés szerint első alkalommal haladja meg a bűvös 100 ezer fontot (mintegy 38 millió forint) az átlagfizetés Nagy-Britannia egyik területi egységén. Eszerint London Kensington és Chelsea kerületében élők érezhetik magukat különösen szerencsésnek.
|
|
|