Harminc éve meghalt, mégis él a Király
2007-08-16 - 12:32:35

Harminc éve halt meg Elvis Presley. A rock and roll alapítójaként számon tartott énekes, gitáros, színész még életében legendává érett, és az ötvenes években merőben megváltoztatta az addigi amerikai zenei kultúrát. Bár a Király Kanadán kívül soha nem lépett fel külföldön, slágereit szerte a világot ismerik.

Elvis Presley 1935-ben született Mississippi államban, ahol már gyermekkorában hatással volt rá a korra és a déli államokra jellemző templomi gospel zene, valamint a helyi, r&b-t és a country-t játszó rádiócsatornák.

Haját már az általános iskolában is a később híressé vált stílusban hordta, amiért társai csúfolták is. A kis Elvis azonban nem csüggedt, pláne miután az édesanyjától 12 évesen megkapta az első gitárját. A mama valószínűleg nem sejtette, hogy egy világkarriert alapoz meg vele.


A hetvenes évek elején még volt egy rövid fénykora, ezt bizonyítja, hogy 1973-ban hawaii koncertje volt a legnézettebb amerikai műholdas élő adás. Elvis Presley 1977-ben drogtúladagolás okozta szívrohamban halt meg. Szülővárosától nem messze, Memphisben temették el, ahol Jimmy Carter elnök is beszédet mondott.

Temetésére milliók zarándokoltak el, a lobogókat pedig mindenhol félárbocra eresztették. Rövid élete során sok kritikusa akadt, például a kor nagy énekese, Frank Sinatra. Azt azonban valószínűleg ő sem vitatta, hogy Elvis volt a rock and roll királya.

(IR)



További cikkek a témakörből
Meglepő üzenetek érkeztek a sztáredző korábbi telefonjára
2007-08-16 - 12:35:00
Egy 17 éves diáklányhoz került Sven-Göran Eriksson, az angol válogatott volt szövetségi kapitányának korábbi mobiltelefon-száma, és érdekes üzeneteket kapott, még egy futballistát is megvételre kínáltak neki.
Szép kertet akar? Béreljen "bioszerszámokat"!
2007-08-16 - 12:36:31
Új divat hódít Németországban: a kertrajongók háziállatokat bérelnek, hogy azok segítsenek rendben tartani a birtokot.
Lefejelte provokátorát Cristiano Ronaldo, bajban a Manchester
2007-08-16 - 12:31:15
Minden várakozást alulmúlóan rajtolt a Manchester United az angol bajnokságban. A két döntetlen után Sir Alex Ferguson menedzser tele van gonddal: Wayne Rooney eltörte a lábát, az új játékosok egyelőre még nem teljes értékűek - a Portsmouth elleni találkozón pedig piros lapot kapott Cristiano Ronaldo. Az előző idény legjobb játékosára a menedzser szerint három mérkőzésre szóló eltiltás vár.
George Michael közmunkán
2007-08-14 - 17:27:33


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu