Az első űrhotel a tervek szerint 2012-ben nyílik meg2007-08-11 - 15:48:58
| A tervezők a legnagyobb kihívással a fürdőszobák kialakításánál szembesültek, a súlytalanság állapotában ugyanis nehéz megfelelő körülményeket biztosítani például a zuhanyozáshoz. A tudományos-fantasztikus álom megvalósítása csaknem hárommilliárd dollárba kerül. Az első űrhotel a tervek szerint 2012-ben nyílik meg. Vendégei nyolcvan perc alatt kerülik meg a Földet. A galaxis legdrágább szállodájában három napért négymillió dollárt kell majd fizetni. Három nap alatt a vendégek tizenötször láthatják a napkeltét. A tervezők a legnagyobb kihívással a fürdőszobák kialakításánál szembesültek, a súlytalanság állapotában ugyanis nehéz megfelelő körülményeket biztosítani például a zuhanyozáshoz. A tudományos-fantasztikus álom megvalósítása csaknem hárommilliárd dollárba kerül. Japán, amerikai és arab befektetők is érdeklődnek a tervek iránt. A kivitelező azzal számol, hogy a világon csaknem negyvenezer ember van, akik megengedhetik maguknak, hogy csillagászati összegért megszálljanak az űrhotelben.
|
|