Megbukott Victoria Beckham show-ja az Egyesült Államokban - még az ismétléseket is többen nézték2007-07-18 - 13:19:43
| 4,9 millióan látták Victoria Beckham valóságshow-ját hétfő este az amerikai NBC tévécsatornán - derül ki a szerdán nyilvánosságra hozott nézettségi adatokból. Ennél sokkal többen nézték az ABC Anyacsavar című műsorának és a CBS két félórás vígjátékának ismétlését. Posh Spice egyórás műsora így a hétfői nézettségi rangsor harmadik helyére került, ami egy új műsor esetében hatalmas bukásnak számít.
A műsort - amely azt a néhány napot dolgozta fel, miután David Beckham felesége az Egyesült Államokba érkezett - csaknem minden kritikus elkaszálta. A New York Post szerint "a magamutogatás orgiája" volt, sőt Victoriát "ízetlennek és lekezelőnek" nevezte. A Spice Girls-tag pedig azt remélte a műsortól, hogy imidzse megváltozik és nem savanyúképű dívaként tekintenek majd rá a tengerentúlon. A valóságshow-ban egyebek mellett bemutatták, hogyan jelentkezik Beckham-né amerikai jogosítványért, illetve hogyan vesz részt egy földrengés-túlélő oktatáson.
A 33 éves Victora és férje, David Beckham a múlt héten költöztek az Egyesült Államokba, mert a futballsztár ötéves, 250 millió dollárt érő szerződést írt alá a Los Angeles Galaxy futballklubbal.
| Tolvaj majmot üldöz az indiai rendőrség 2007-07-18 - 13:20:07Az indiai Varanasi városában egy majmot keres a rendőrség, mivel az állat ellopta egy dél-koreai turista szemüvegét, amikor a férfi nyitva felejtette hotelszobájának ablakát - közölte egy indiai illetékes szerdán. A város templomaiban és a Gangesz partján lévő fákon majmok ezrei kószálnak és mivel szentként tisztelik őket a hinduk, nem vadászhatnak rájuk a hatóságok.
| | Nem fizet a jövőben az 5+1-es 2007-07-18 - 13:58:50A Szerencsejáték Zrt. Hatoslottó játékán ezen a héten fizetnek utoljára az 5+1 találatért. Szombat éjféltől vasárnap délutánig több játékon nem lehet majd fogadni telefonon, sms-ben és interneten - közölte szerdán a szerencsejáték-szervező cég.
| | Vadsípot kapnak ajándékba az autósok 2007-07-18 - 11:17:22
| | Ma érkezik a Rolling Stones titokban 2007-07-18 - 11:16:52
|
|
|