Victoria Beckham utálja Eddie Murphy-t
2007-07-16 - 09:55:43

Még csak néhány napja érkezett az Egyesült Államokba a Beckham-házaspár, Victoria Beckham máris botrányt kavart. Az énekesnő Eddie Murphy-t ostorozta új tévéshowjában, amelyet a hét elején mutatnak be.

Victoria Beckham azzal kezdi nyilatkozatát, hogy egész Beverly Hills-ben a színészt utálja legjobban, aki szerinte nem más, mint "Hollywood farka". A 46 éves színész nemrég megcsalta akkor még terhes partnerét, a volt Spice Girls-tag Mel B-t, majd apasági tesztet követelt saját gyerekével kapcsolatban. A DNS-vizsgálat aztán bizonyította, hogy a "Beverly Hills-i Zsaru" egykori sztárja Mel B gyermekének apja.

Victoria a showban együtt süt almás pitét Mel B-vel, miközben kitárgyalják Eddie-t. Victoria ekkor azt mondja, hogy beleköpne a süteménybe, ha tudná, hogy Murphy-nek tálalják fel, illetve levágná a férfiasságát is.

Hollywood-i elemzők szerint az adás felér egy hadüzenettel, és komoly bátorságra vall, hogy Victoria ilyen hangnemben nyilatkozik nagy sztárokról

A Beckham-házaspár múlt héten érkezett Los Angelesbe, mivel David Beckham az LA Galaxy futballcsapathoz szerződött 5 évre. A focista július 21-én debütál új csapatában a Chelsea elleni barátságos mérkőzésen.



További cikkek a témakörből
Modellkedne Harry herceg barátnője
2007-07-16 - 09:58:09
Modell akar lenni Harry herceg barátnője. A 21 éves Chelsy Davy még egyetemi tanulmányait is félbeszakította ezért Bristolban - tudta meg a Daily Star című brit bulvárlap.
Az Északi-sarkon úszkált
2007-07-16 - 09:58:55
Egy brit sportember vasárnap egy kilométert úszott az Északi-sarkon, a jeges vízben, hogy ezzel is a klímaváltozás és a környezetszennyezés veszélyeire hívja föl a figyelmet. Lewis Gordon Pough csaknem húsz percet töltött a mínusz 1,8 fokos vízben.
A hatos lottó nyerőszámai + Nyeremények
2007-07-15 - 17:22:28

Kutyás őrök vigyázzák a Potter-könyveket
2007-07-15 - 17:18:40
Tíz millió fontos (csaknem 4 milliárd forintos) biztonsági intézkedésket vezetett be a hétvégén a londoni Bloomsbury Kiadó, nehogy kiszivárogjon bármi is az új Potter-könyvből.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu