Diana-kiállítás Londonban
2007-07-15 - 12:35:38

A brit nemzeti arcképtárban szombaton kiállítás nyílt Lady Diana hivatalos potréiból. A National Portrait Gallery tárlata azt a 16 évet öleli fel, amelyet a brit trónörökös feleségeként a reflektorfényben töltött, 1981-es eljegyzésétől 1997-ben bekövetkezett haláláig.

Lady Di halálának 10. évfordulóján a kiállítás elsősorban anyaként, jótékonysági szervezetek aktív támogatójaként és nemzetközi divatikonként mutatja be Károly herceg volt feleségét. A tárlat azt kívánja bemutatni, hogyan érett a félénk tinédzser tündöklő és kifinomult nővé.

Diana és Károly herceg 1981-ben házasodott össze, 1992-ben ért véget kapcsolatuk, majd 1996-ban váltak el hivatalosan. Diana hercegnő 1997. augusztusában halt meg, amikor barátjával, Dodi Al-Fayeddel az agresszív bulvárlapok fotósai elől menekülve autóval nekirohant egy párizsi alagút falának.

A Diana portréiból álló kiállítás 2008. január 10-ig tart nyitva.



További cikkek a témakörből
Bevonták a sértő skót rendszámokat
2007-07-15 - 12:36:21
Bevonták Skóciában a március óta kiadott SN07-tel kezdődő rendszámtáblákat, mert első ránézésre akár "snot"-nak is lehet őket olvasni, márpedig az sértő szó. A "snot" jelentése: szemét, ócska alak, takony.
Nessie elszabadult - gumiszörnnyel együtt sodródott el egy tutaj Wales-ben
2007-07-15 - 12:37:13
Egy fesztiválra készülő tutajt sodort el egy megáradt walesi folyó, fedélzetén egy életnagyságú gumi Loch Ness-i szörnnyel és hat emberi bábuval. Erről a tengeri mentőszolgálatot értesítették vasárnap hajnalban. A mentők annyira mulatságosnak találták a hívást, hogy percekig beszédképtelenek voltak a nevetéstől.
Levesben fürdenek a japánok
2007-07-15 - 12:35:11
Japán egyik legnépszerűbb termálfürdője szombaton úgy dekorálta ki a melegvizes medencéket, hogy a fürdővendégek úgy érezzék magukat, mintha az egyik japán nemzeti ételben, a ramen levesben úsznának.
Megint helikopterrel szökött meg egy francia börtönlakó
2007-07-15 - 12:29:43
Ismét helikopterrel szökött meg a börtönből az a francia rab, aki egyszer ezt már megtette, egy másik alkalommal pedig megszervezte három rabtársának ugyancsak helikopteres szökését. A "repülő szökevénynek" is nevezett Pascal Payet szombat este a dél-franciaországi Grasse börtönéből tört ki.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu