Levesben fürdenek a japánok
2007-07-15 - 12:35:11

Japán egyik legnépszerűbb termálfürdője szombaton úgy dekorálta ki a melegvizes medencéket, hogy a fürdővendégek úgy érezzék magukat, mintha az egyik japán nemzeti ételben, a ramen levesben úsznának.

A vizet borssal illatosították, akár a ramen levest, a vendégeknek pedig olyan alakú fürdőszappant kínáltak, mint a ramen tésztája. A medencéknél metéltre és hatalmas evőpálcikákra emlékeztető dekorációt akasztottak ki.

A ramenbe hús, zöldség és tészta kerül, bár Japán minden részén kicsit másképp készítik.

A népszerű japán fürdőhely korábban is próbálkozott már szokatlan vendégcsalogató megoldásokkal. A látogatók a korábbi években fürödhettek például borban és kávéban, tavaly pedig curry-ben mártózhattak meg.



További cikkek a témakörből
Diana-kiállítás Londonban
2007-07-15 - 12:35:38
A brit nemzeti arcképtárban szombaton kiállítás nyílt Lady Diana hivatalos potréiból. A National Portrait Gallery tárlata azt a 16 évet öleli fel, amelyet a brit trónörökös feleségeként a reflektorfényben töltött, 1981-es eljegyzésétől 1997-ben bekövetkezett haláláig.
Bevonták a sértő skót rendszámokat
2007-07-15 - 12:36:21
Bevonták Skóciában a március óta kiadott SN07-tel kezdődő rendszámtáblákat, mert első ránézésre akár "snot"-nak is lehet őket olvasni, márpedig az sértő szó. A "snot" jelentése: szemét, ócska alak, takony.
Megint helikopterrel szökött meg egy francia börtönlakó
2007-07-15 - 12:29:43
Ismét helikopterrel szökött meg a börtönből az a francia rab, aki egyszer ezt már megtette, egy másik alkalommal pedig megszervezte három rabtársának ugyancsak helikopteres szökését. A "repülő szökevénynek" is nevezett Pascal Payet szombat este a dél-franciaországi Grasse börtönéből tört ki.
Megfosztották címétől a bolíviai indián szépségkirálynőt
2007-07-15 - 12:28:38
Alig egy nappal győzelme után megfosztották címétől a bolíviai indián szépségkirálynőt. Kiderült ugyanis, hogy Mariela Mollinedo hamis copfokat viselt a versenyen.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu