Londonig teker azért, hogy felhívja a figyelmet a túlzott széndioxid kibocsátásra
2007-07-01 - 18:01:07

Több mint 2500 kilométert tesz meg kerékpáron egy angoltanár azért, hogy felhívja a figyelmet a klímaváltozásra. A túra vasárnap reggel indult Budapestről, és ha minden jól megy, akkor 45 nap múlva már London legnagyobb repülőtéren lehet a kerékpáros. A sikeres megérkezés után az önkéntes klímavédő részt vesz a Heathrow-i Nemzetközi Klíma táborban is.

Az Erzsébet téri startot követően a tervek szerint Szlovákián, Ausztrián, Németországon, Hollandián és Belgiumon keresztül akar eljutni Angliáig - mondta a Független Hírügynökségnek Ferenczi István angoltanár.

Idén nem volt pénzem repülőjegyre, és ezért megyek biciklivel - fogalmazott ironikusan Ferenczi István. Hozzátette: a repülőgépek rengeteg széndioxidod bocsátanak ki, így jelentősen hozzájárulnak a klímaváltozáshoz. Ez ellen tiltakozik azzal, hogy egy nulla kibocsátású "eszközzel" megy nyaralni. A végső cél az a klíma tábor, amely augusztus 14-én kezdődik London mellett. A biciklis arra a legkíváncsibb, hogy egy ilyen tábor milyen életmódbeli alternatívát tud felkínálni azoknak, akik környezetkímélőbben szeretnének élni. Az angoloktól azt is elleshetjük, hogy hogyan lehet nyomást gyakorolni a politikusokra azért, hogy tegyenek a klímaváltozás ellen - tette hozzá.

A tervek szerint a folyók, a többi közt a Duna mellett jut majd el Angliáig az önkéntes klímavédő. Aludni barátoknál fog majd, de sátrat is vitt magával. Megállni pedig annyiszor fog, ahányszor jól esik - mondta az önkéntes, aki hívásunkkor éppen Győr mellett "sörözgetett" egy barátjával.

A klíma tábor augusztus 14-től 21-ig tart majd a London melletti Heathrow repülőtéren. A táborba eddig főként angolok mentek, de egyre többen vesznek részt a világ más részeiről, ezért nemzetközivé nőtte ki magát. Tavaly egy széntüzelési erőmű mellett tiltakoztak az aktivisták, idén pedig a repülőgép széndioxid-kibocsátására hívják fel a figyelmet.



További cikkek a témakörből
Megszökött a cirkuszi elefánt Balatonlellén - kifosztotta a zöldségest az ormányos
2007-07-01 - 18:01:42
A premiert követő első éjszakán megszökött a Magyar Nemzeti Cirkusz balatonlellei sátrából egy elefánt és a környéken bóklászva megdézsmálta egy zöldséges árukészletét.
Világcsúcs gitárral
2007-07-01 - 18:02:11
Mostantól 192 óra a maratoni koncertezés világcsúcsa. Az új Guinness rekordot magyar zenészek állították fel, akik az elmúlt 8 napban, éjjel és nappal egyfolytában zenéltek a Balatonfüreden felállított színpadon.
Tízezrével viszik a kutyákat külföldre - megenni is
2007-07-01 - 15:51:59
A lebukás veszélye nélkül vihetők külföldre a kutyaszaporítók által tízezerszám "gyártott" kölykök, amelyek egy része a gyanú szerint Ázisában a tányéron, ínyenc ételként végzi - derül ki a Fehérkereszt Állatvédő Liga közleményéből. A szervezet felveszi a kapcsolatot az ebtenyésztők szövetségével, hogy visszaszorítsák ezt a gyakorlatot.
Drámai hatásai lehetnek a Google elleni pernek
2007-07-01 - 12:15:05
Beperelte egy brit üzletember a Google-t, mert a cég internetes keresőjén keresztül elérhetők az őt rágalmazó bejegyzések. A per precedensértékű, és szakemberek szerint súlyos következményei lesznek az internetes információáramlásra, ha kimondják a Google felelősségét.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu