Nem énekelt a Spice Girls2007-06-30 - 21:23:59
| Megtörtént, amire már a feloszlásuk óta vártunk: a Spice Girls tegnap hivatalosan is bejelentette, hogy ismét összeáll a csapat. A "csípős csajok" novemberben Greatest Hits albumot ad ki, melyen nem lesznek új számok, viszont egy dokumentumfilmet mellékelnek hozzá, amiben bepillanthatunk a kulisszák mögé, és megismerhetjük a Spice Girls "sötét oldalát" is. Emellett december 7-én 25 állomásos turnéra indulnak, de még csak az első 12 koncert helyét és időpontját hozták nyilvánosságra.
A tegnapi sajtótájékoztatón a lányok cáfolták, hogy a pénz miatt álltak ismét össze (fejenként állítólag 10 millió fontot kapnak). Állításuk szerint a többek közt a múltat akarják ünnepelni, a rajongóknak akarnak köszönetet mondani a kitartó támogatásért, meg akarják mutatni a gyerekeiknek, hogy mi is az a Spice Girls. "Újra Spice Girl akarok lenni - ezért csináljuk." - jelentette ki Emma Bunton.
Az újságírók természetesen arra is kíváncsiak voltak, hogy igazak-e a pletykák, miszerint számítógéppel korrigálják majd a Spice Girlök hangját a koncertjeiken. A lányok azonban nem voltak hajlandóak rögtönzött bemutatóval cáfolni a híreket, mondván nincs rá szükségük, hogy bármit is bizonygassanak. "Gyertek el a show-ra, ha tudni akarjátok, hogy éneklünk!" - mondták egyöntetűen.
A Spice Girls 1996-ban tört be a köztudatba "Wannabe" című számával. A csapat több mint 53 millió eladott albummal és számos zenei díjjal dicsekedhet. Utolsó albumukat 2000-ben adták ki, "Forever" címmel, de az ekkorra már négytagúvá redukálódott együttes (1998-ban Geri Halliwell kivált a bandából) csak mérsékelt sikert könyvelhetett el.
(mellesleg)
| A méz mint sebgyógyító, és emésztésjavító 2007-06-30 - 21:29:25A méz elsősorban táplálék és édesítőszer, és kedvező tulajdonságai miatt fontos szerepet kap az egészséges táplálkozásban. Kevésbé édesít ugyan mint a finomított cukor, de egyszerű cukrai könnyebben és gyorsabban felszívódnak. Ezenkívül számos létfontosságú anyagot tartalmaz például szerves savakat, vitaminokat, ásványi anyagokat és enzimeket. A méz nemcsak édes, savas is.
| | Szombaton szerencsés "háromszor hetes" dátum 2007-07-01 - 09:19:44Az idei július hetedike különösen szerencsés nap - leginkább a babonások és a házasságszervezők számára. Jean-Daniel Fermier francia számkutató szerint "a hetes mágikus szám, mert az anyagot jelképező 4-esnek és a szellemet jelentő 3-asnak az összege".
| | Az ötös lottó 26. heti nyerőszámai - nyereményekkel 2007-06-30 - 21:15:29
| | Megölheti a gyereket a DVD 2007-06-30 - 21:14:04Komoly veszélyt jelenthetnek az autókban elhelyezett szórakoztató-elektronikai és távközlési eszközök az utasokra.
|
|
|