Mobilozni is lehet az Air France gépein ősztől
2007-06-28 - 09:46:47

Az Air France légitársaság még idén bevezetne egy új technológiát, amellyel az utasok a fedélzeten is használhatnák mobiltelefonjukat.

A tervek szerint ősztől lenne elérhető ez a szolgálatás, de még nincs meg hozzá minden hatósági engedély. Az ilyen beszélgetés azonban nem lesz olcsó. A tervek szerint egy perc két és fél dollárba, azaz legalább 460 forintba kerül majd, és az SMS-ért is egy százast kell fizetni - hangzott el szerda este az RTL Klub Híradójában.

Az érintett gépeken speciális eszközt telepítenek minden ülés fölé, amely nem engedi a telefon rádióhullámait a pilótafülkébe.

A szakemberek biztonságosnak tartják az új megoldást. A repülőgép törzsét, ahol az utasok vannak, teljes egészében leárnyékolják, és ezzel kizárják azt, hogy a mobiltelefon elektromágneses sugárzása elérje a repülőgép fedélzeti rendszereit - mondta Juhász Zoltán repülőgép-műszerész.

Az ötletet a Malév is vizsgálja, bár nem tartja feltétlenül jónak. Mindenekelőtt azt kell megvizsgálni, hogy mennyire szeretnék az utasok, ha előttük, mögöttük valaki folyamatosan mobilon beszélne - mondta Németh Krisztina, a Malév szóvivője.

Több légitársaság is jelezte, hogy bevezeti az új rendszert, ha az Air France-nál beválik.



További cikkek a témakörből
Orvosi bizonyíték van rá: ártalmas a délutáni alvás
2007-06-28 - 09:50:24
A délutáni alvás egészségtelen a kisgyerekek számára - erre a meglepő felfedezésre jutottak amerikai kutatók. A délutáni szundikálás miatt ugyanis a kicsik nem alszanak jól éjszaka, s ez rossz hatással van szellemi teljesítményükre.
Bryan Adams együtt koncertezik Rúzsa Magdival
2007-06-28 - 09:52:53
Bryan Adams kanadai rockénekes és Rúzsa Magdi lép színpadra szombaton a T-Mobile 11. Kapcsolat koncertjén Budapesten, az 56-osok terén.
A legfiatalabb, aki egyedül repülte körbe a Földet
2007-06-28 - 09:46:08
Egyedül repülte körbe a Földet légijárművével egy 23 éves fiú: ezzel ő lett a legfiatalabb és egyben az első színesbőrű, aki megkerülte a bolygót.
Újra összeállhat a Spice Girls
2007-06-28 - 09:45:36
Brit médiaértesülések szerint csütörtökön egy londoni sajtótájékoztatón jelenti be a Spice Girls, hogy ismét összeállnak. Ez lenne az első alkalom, hogy 1998 óta együtt jelenne meg a lánycsapatot alkotó öt sztár.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu