Újra összeállhat a Spice Girls2007-06-28 - 09:45:36
| Brit médiaértesülések szerint csütörtökön egy londoni sajtótájékoztatón jelenti be a Spice Girls, hogy ismét összeállnak. Ez lenne az első alkalom, hogy 1998 óta együtt jelenne meg a lánycsapatot alkotó öt sztár. Néhány nappal ezelőtt Mel C azt mondta a BBC-nek, hogy "nem kizárt egy utolsó búcsú a rajongóktól." Annyi biztos, hogy magyar idő szerint csütörtök délben a dél-kelet londoni O2 arénában tart sajtótájékoztatót, ahol "jövőbeni terveikről tesznek hivatalos bejelentést".
Nem hivatalos hírek szerint a Spice Girls hat alkalommal lépne fel idén, a többi közt Londonban, Tokióban és Las Vegasban és kiadnak egy nagylemezt is legnagyobb slágereikből.
A Spice Girls volt minden idők egyik legsikeresebb női zenekara: csak a brti slágerlistát hat alkalommal vezették, és 102 helyszínen léptek fel világkörüli turnéjukon. Négy Brit Zenei Díjat is bezsebeltek, egyebek mellett egy életműdíjat is kaptak.
A Spice Girls 1998-ban négytagúvá fogyatkozott, miután kilépett az együttesből Geri Halliwell. A megmaradt négy lány még kiadott egy nagylemezt 2000-ben mérsékelt sikerrel.
| A legfiatalabb, aki egyedül repülte körbe a Földet 2007-06-28 - 09:46:08Egyedül repülte körbe a Földet légijárművével egy 23 éves fiú: ezzel ő lett a legfiatalabb és egyben az első színesbőrű, aki megkerülte a bolygót.
| | Mobilozni is lehet az Air France gépein ősztől 2007-06-28 - 09:46:47Az Air France légitársaság még idén bevezetne egy új technológiát, amellyel az utasok a fedélzeten is használhatnák mobiltelefonjukat.
| | Apácának készült, de inkább vadul szexel a sztárszínésznő 2007-06-27 - 19:51:58Eva Mendes fordulóponthoz érkezett filmkarrierjében. A kubai-amerikai sztár ugyanis ? 32 éves létére ? most forgatta le első szexjelenetét, de már ezt is bánja. A színésznő ugyanis szigorú katolikus nevelésben részesült, és úgy véli, megalázza ezzel az édesapját.
| | Milliókért kelnek el az első Harry Potter könyvek 2007-06-27 - 19:49:28Kincset ér Nagy-Britanniában a Harry Potter és a bölcsek köve című könyv első kiadása, mely mindössze 500 példányban jelent meg tíz évvel ezelőtt. Akkoriban még senki nem gondolt arra, hogy egykoron akár 25 ezer fontot (9 millió 210 ezer forint) is fizet majd valaki Rowling könyvéért.
|
|
|