Guy Ritchie visszatért a londoni alvilágba
2007-06-26 - 21:27:41

Guy Ritchie múlt héten elkezdte forgatni új filmjét, a Rocknrollá-t, amelyben a tervek szerint visszatér első két alkotása, A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső, illetve a Blöff műfajához - és remélhetőleg színvonalához is, mert még egy Hullámhegy-re vagy Revolver-re, azt hiszem, senkinek sincs szüksége.

A Rocknrolla ismét egy csavaros, sokszereplős gengszterfilm lesz, amelyben a különböző érdekű rosszfiúk egymást próbálják kicselezni a nagy zsé érdekében.

A Hollywood Reporter ma közzétette a film szereposztását és a sztori főbb elemeit: A 300-ból ismert Gerard Butler dörzsölt gengsztert játszik, Tom Wilkinson pedig kiöregedőben levő maffiafőnököt, akit a színre lépő külföldi maffiózók lassan kiszorítanak a saját placcáról. Thandie Newton (Vészhelyzet, Ütközések) alvilági kapcsolatokkal is rendelkező könyvelőnőt alakít, aki intim viszonyba kerül Butlerrel. Rajtuk kívül még Idris Elba (A tíz csapás) és Chris Bridges, ismertebb nevén Ludacris is feltűnik a filmben, előbbi Butler jobb kezét, utóbbi egy Londonban befutni próbáló amerikai zenészt formál meg. A forgatókönyvet Ritchie írta, a sztori pedig egy orosz maffiózó ingatlanspekulációja körül forog, amely mozgósítja London kétes elemeit, akik mind részesülni szeretnének a zsíros buliból.

[origo]



További cikkek a témakörből
Mégsem mesélt vicceket kivégzése közben
2007-06-27 - 11:59:58
Hiába gyűjtött több tucat viccet a siralomházban Patrick Knight, a 39 éves férfi kivégzése előtt végül mégsem tréfálkozott.
Több mint hárommilliót ért a mindössze tízéves könyv
2007-06-27 - 12:00:43
Kilencezer fontot (mintegy 3,3 millió forintot) fizetett a Harry Potter-sorozat egyik ritka példányáért egy gyűjtő.
Csúfolták a haja miatt, kártérítést kapott
2007-06-26 - 21:17:29
Egy brit munkaügyi bíróság kártérítést ítélt meg annak a pincérnőnek, akit rendszeresen csúfoltak a haja miatt.
Belerokkannak a fiatalok a netes őrültségekbe
2007-06-26 - 21:15:23
Egyre több fiatal hal meg, vagy rokkan bele a magas sziklákról végrehajtott ugrásokba, illetve az autók tetején való "szörfözésbe". A világhálóra feltöltött videók által bátorított őrültségeknek a jelek szerint nem lehet ellenállni.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu