A 10 ezer forintos címlet nyerte a bankjegy-szépségversenyt
2007-06-25 - 12:21:23

A 10 ezer forintos a legszebb bankjegy Magyarországon. Így döntöttek az internetes szavazók, valamint a Magyar Nemzeti Bankba (MNB) látogatók a Múzeumok Éjszakáján - olvasható a jegybank közleményében.

A szombati Múzeumok Éjszakáján az MNB is megnyitotta kapuit a közönség előtt. Az ismeretterjesztő, játékos programokon kívül bankjegy-szépségversennyel is várták a látogatókat. A forgalomban lévő forintsorozat mindegyikére lehetett szavazni péntek reggeltől vasárnap délig.

Az összesített szavazatok alapján Magyarország legszebb bankjegye a Szent István királyunkat ábrázoló tízezres. Második helyen végzett a húszezres címlet, harmadik helyezést ért el a kétezer forintos.

A Múzeumok Éjszakáján több mint háromezren látogatták meg az MNB-t, és több mint ötezren szavaztak a legszebb forintcímletre.

Egyelőre még nincsenek végleges adatok arról, hogy országosan hányan vettek részt a Múzeumok Éjszakája programsorozaton. Idén összesen 156 helyszínen 1300 programmal várták a látogatókat. A fővárosban 60, vidéken pedig csaknem 100 helyszínt kereshettek fel az érdeklődők. A becsült adatok szerint megdőlt a Múzeumok Éjszakájának tavalyi kétszázezres látogatottsági rekordja.

(FH)



További cikkek a témakörből
Kábítószeres cigarette Tiszaújvárosban
2007-06-25 - 12:21:55
l áprilisig tartó időszakban pedig 0,4 százalékkal csökkent a forgalom az egy évvel korábbival összevetve - tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal. Az országos kiskereskedelmi üzlethálózatban, valamint a csomagküldő kiskereskedelemben 2007 első négy hónapjában 1777 milliárd forint értékű árut forgalmaztak.
Elaludt a betörő
2007-06-25 - 12:23:19
A polc alatt aludta az igazak álmát egy betörő a Borsod - Abaúj - Zemplén megyei Mályiban, amikor a járőrök megtalálták. A férfi két társával tört be egy boltba, ahol ezután elnyomta az álom. A tolvaj nem lepődött meg, amikor felébresztették - kiderült, hogy korábban 37 bűncselekmény miatt ítélték el és csaknem 20 évet töltött már börtönben.
Gumibálnán gyakorolnak az önkéntesek
2007-06-24 - 21:25:50
Kéttonnás, életnagyságú gumibálnán gyakorolják a partra vetődött vagy sérült állatok mentését a walesi önkéntesek. A tanfolyamot a brit búvárok mentőalakulata indította.
Éjszakai túra a miskolci állatkertben
2007-06-24 - 18:58:12
A ragadozók éjszakai életét mutatták be a látogatóknak a Miskolci Vadaspark gondozói, az állatkert szombaton kivételesen éjszaka is nyitva tartott.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu