Elítélték a kamionost, aki a térdével vezetett
2007-06-19 - 10:34:14

Nagy-Britanniában nyolc hét elzárásra ítélték azt a kamionsofőrt, aki vezetés közben spagettit evett, kormányozni pedig a térdével próbált. A hatóságok szerint veszélyesen vezetett.

Martin Veens egy balkormányos, 40 tonnás járművet próbált elvezetni a szigetországban úgy, hogy bal kezében egy tálat tartott tele spagettivel, jobb kezében pedig egy villát. A kormányt a térdével irányította.

Eközben azonban egy rendőrségi helikopterről lefilmezték a manővert.
A holland férfit egy évre eltiltották a vezetéstől, azt pedig majd egy vizsgán kell bizonyítania, hogy képes biztonságosan irányítani egy kamiont.

A rendőrség reméli, hogy mindez elrettentő lesz a többi kamionos számára is, hiszen - mint mondják -, sajnos nem egyedi, hogy egy sorőr hasonlóan veszélyesen vezet.

(IR)



További cikkek a témakörből
Kártérítést kapott a meztelenkedés miatt letartóztatott nő
2007-06-19 - 10:35:28
Kártérítést kapott az az amerikai nő, akit letartóztattak, mert félmeztelenül sétált a nyílt utcán, ugyanis egy 1992-es ítélet szerint a nőknek is joguk van a vetkőzéshez.
"Bocsánatot kérek, hogy még életben vagyok"
2007-06-19 - 10:36:26
A japán nyugdíjrendszer az összeomlás szélére került a társadalom elöregedése miatt. Talán ezt késztette arra a világ legidősebb férfiját, hogy bocsánatot kérjen amiatt, hogy még mindig életben van. Persze csak viccelt.
A genfi kutyatulajdonosoknak tanfolyamot kell végezniük
2007-06-17 - 18:29:11

Pingvin segített a lánykérésben
2007-06-17 - 17:39:37
Egy walesi állatkert 23 éves gondozónőjének, Vicki Smallnak a kezét stílszerűen a munkahelyén kérte meg a barátja. A 27 éves Kevin Venton a lánykérés előtt beszervezte a Fluffy nevű pingvint is, akit a lány saját kezűleg nevelt kikelése óta.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu