Királynak készül Vilmos herceg
2007-06-17 - 11:39:01

Vilmos herceg hamarosan elhagyja a hadsereget, hogy mielőbb királyi pályafutásának szentelhesse magát, tudta meg a Daily Mail című brit bulvárlap internetes kiadása.

Vilmos a második számú trónörökös a sorban, apja, Károly után. Másfél év múlva, 2009-ben szerel majd le, és ezután csak "a királyság tudományának" elsajátításával és jótékonysági tevékenységgel fog foglalkozni.

Barátai szerint Vilmos már belenyugodott sorsába, és fel is nőtt az utóbbi néhány évben, így most lelkesen tekint az uralkodás perspektívája felé, de nem hagyja sürgetni magát. A herceg csütörtökön lesz 25 éves. Mint Vilmos elmondta, meg kell még ismernie a saját gyenge és erős oldalait, csakúgy mint az országéit, amelynek egy napon majd királya lesz.

Amikor tavaly decemberben befejezte a Sandhurst katonai akadémiát, világos volt, hogy Vilmos nem tervez katonai karriert, mint öccse. Ennek ellenére az idei nyarat harckocsizó kiképzésen tölti Dorsetben, majd a királyi légierőnél tölt néhány hónapot , és a tengerészet egységeivel és feladataival is megismerkedik 2008-ban.

A héten Harry herceg is arról számolt be barátainak, hogy elhagyja a hadsereget. Teszi ezt afeletti csalódásában, hogy nem engedték Irakba harcolni.

Az ifjú trónörökös barátai és tanácsadói arról is beszámoltak a Daily Mail-nek, hogy bár tinédzserkorukban eléggé széthúztak, Vilmos és Harry herceg igen jó barátságban vannak, és remekül kiegészítik egymást. Míg Harry az ösztönösebb, érzelmesebb és direktebb, Vilmos nyugalmasabb és óvatosabb.



További cikkek a témakörből
Megkoronázta magát az aranyműves
2007-06-17 - 11:39:25

Új női űrutazási rekord
2007-06-17 - 12:07:10
Megdőlt a női leghosszabb űrutazás világrekordja. Sunita Williams amerikai űrhajósnő a hét végén a Nemzetközi ?rállomás fedélzetén megdöntötte a 188 napos és 4 órás eddigi rekordot, amelyet 1996-ban honfitársnője, Shannon Lucid állított be.
Károly hercegnek évi 6 milliárd forint a jövedelme
2007-06-17 - 11:38:25
Az első számú brit trónörökös, Károly walesi herceg jövedelme elérte az évi 15 millió fontot (6 milliárd forintot), ami 1 millió fonttal több Károly előző évi bevételénél. Az összegről részleteket azonban csak jövő hónapban hoz nyilvánosságra a trónörökös hivatala.
Nem védte meg az autót az amerikai időkapszula
2007-06-17 - 11:37:59
Időkapszulát nyitottak fel az Egyesült Államokban, Oklahomában. A kapszulát 50 évvel ezelőtt, 1957-ben helyezték a föld alá azzal, hogy csak most 2007-ben lehet kinyitni. Az időkapszula, amely nem más, mint egy 57-es Plymout Belveder személyautó. A kocsiba pedig számtalan, az ötvenes évekre jellemző tárgyat rejtettek.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu