Bizonyított: nem rögzítették megfelelően az ugrálóvárat, mely a kisfiú halálát okozta
2007-06-15 - 09:52:07

Felkavaró küldeményt kaptak a május elején meghalt kisfiú szülei. Fényképek bizonyítják, hogy a légvárat, amiben a kis Kornél halálát lelte, nem rögzítették megfelelően. A szakértő még nem nyilatkozhat.

A nyolcvéves Kornélka május elsején egy elszabadult légvárból esett ki - egy korlátra. Az orvosok nem tudták megmenteni. A szülők most megdöbbentő küldeményt kaptak: képeket, melyeken jól látszik, hogy a várat az előírásos 14 helyett csak a négy sarkán rögzítették a talajhoz.

"Elállt a lélegzetem, amikor megláttam a fotókat. Tombolni tudtam volna dühömben. A szívem pedig szinte kettéhasadt, amikor az egyik képen megpillantotam Korit: ott ugrált önfeledten. Nem is sejtette, hogy néhány perc múlva milyen borzalom vár rá" - nyilatkozta a felkavart apa.

Az ilyen játékoknak üzembe helyezés előtt szigorú engedélyezési procedúrán kell átesnie: ezt általában az ÉMÜ-TÜV Bayern Kft. végzi.

"Hiába felelt meg műszakilag a játék, ha az üzemeltető nem úgy rögzítette, ahogy az elő van írva. Ezekre a játékokra a gyártó nem véletlenül rak annyi rögzítési pontot. Ezek mindegyikét a földhöz kellett volna erősíteni" - mondta Bakó István, a cég osztályvezetője. Azt is elmondta: a mai napig nem ellenőrzi senki a légvárak felépítésekor, hogy betartják-e a biztonsági előírásokat. Pedig az uniós gyakorlat más: ilyesmi nem történhet.

A szakértő nem kívánta véleményezni a képeket: a rendőrségi vizsgálat lezártáig ugyanis nem mondhat semmit.

(blikk.hu alapján ma.hu)



További cikkek a témakörből
Le a pelenkával - fel a mentőmellényt!
2007-06-15 - 09:54:46
Életveszélyes lehet kisgyermekek számára, ha pelenkát hordanak a mentőmellény alatt - hívta fel a közvélemény figyelmét a Norvég Mentőszolgálat.
80 éves Misi Mókus atyja
2007-06-15 - 10:01:10

Beindult az amerikai nagyüzem Etyekwoodban
2007-06-12 - 18:36:41
Pénteken reggel 10 óra 4 perckor indult el az első forgatás a Korda Stúdióban - nyilatkozta kedden a Független Hírügynökségnek Krisán László. A Korda Stúdió Zrt. vezérigazgatója elmondta, a "Hellboy 2" (Pokolfajzat 2) című Universal szuperprodukció magyarországi forgatása késő őszig eltart.
Országimázs: Albániában lelopták az órát Bush kezéről
2007-06-12 - 12:27:19
Albániában valószínűleg lelopta az amerikai elnök kezéről az óráját az ünneplő tömeg egyik tagja.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu