Fagyit követelnek maguknak a politikusok
2007-06-10 - 11:40:59

Mit sem törődve egyre növekvő népszerűtlenségükkel, újabb igénnyel álltak elő az olasz szenátorok: azt szeretnék, ha fagylalt is lenne a Szenátus éttermében.

A Szenátus épülete üzemeltetőinek írt levelében Rocco Buttiglione és Albertina Soliani úgy fogalmazott, hogy "jelentősen javítaná az életminőséget", ha az étteremben fagylalthoz is hozzá lehetne jutni.
A pénteken nyilvánosságra került levél nyomán ismét felhördült az olasz közvélemény, amely jelentős részének így is tele van a hócipője a politikusokkal.

Egy a közelmúltban megjelent, a politikusokat kövér, túlfizetett bürokratáknak ábrázoló könyv gyorsan az eladási listák élére ugrott.
A La Repubblica című lap arra is emlékeztet, hogy a fagyi nem az első a törvényalkotók gasztronómiai igényei között. Korábban sikerült több helyi specialitást is felvetetni az étlapra, és többen vettek részt borszakértői tanfolyamon is.

Ugyanakkor nem minden szenátor támogatja kollégáik fagyis akcióját. Ahogy egyikük elmondta: ez nem a legjobb üzenet, amikor minden területen vissza kell fogni a közkiadásokat.

(IR)



További cikkek a témakörből
Csulabiztos sapkát kapnak az ausztrál bűnözők
2007-06-10 - 11:42:45
Az ausztrál bűnözők arról hírhedtek, hogy előszeretettel köpködik a rendőröket, míg azok kísérik őket. Mostantól egy különleges fejfedőt kapnak, hogy ilyesféle incidensek többé ne történjenek.
Indiana Jones papája nyugdíjba ment
2007-06-10 - 11:44:00
Nem vállal szerepet Sean Connery az Indiana Jones sorozat negyedik részében - ezt közleményben jelentette csütörtökön a 76 éves skót színész, aki munka helyett inkább nyugdíjas éveit szeretné élvezni.
Füstmentes "cigarettát" dobnak piacra
2007-06-10 - 11:39:22
Füstmentes dohányterméket dob piacra augusztusban a legnépszerűbb amerikai cigaretta gyártója. A cég a dohányzás egyre szélesebb körű tiltására és a leszokók egyre nagyobb számára reagál.
Bármixernőt csókolt Harry herceg Kanadában
2007-06-09 - 17:00:22
Arcon csókolt egy bármixernőt Harry herceg a kanadai Calgary egyik éjszakai bárjában - mondta el pénteken újságíróknak az éjszakai klub igazgatója. A kanadai gyakorlaton tartózkodó herceg katonatársaival szórakozott a Cowboys Niteclub-ban, amikor megismerkedett a 2006-ban a harmadik legszexisebb kanadai bármixernek megszavazott 22 éves hölggyel.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu